Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - BRÓDY SÁNDOR A fotográfus

A fotográfus BRÓDY SÁNDOR A

mikor zsíros hagymán paprikát pirítanak — ezt a szagot éreztem. Mi dolog ez Berlinben? Itt a házban magyar él. Kinyitottam az udvari ablakot, hogy megtudjam, honnan jön hazám jószagíi üzenete. Kissé különös volt a ház, amelyben akkor laktam. Jórész olyan hölgyek éltek benne, akik éjjel táncoltak francia című tánctermekben. Nevük, ruhájuk, az erkölcseik: minden francia, ők maguk mégis németek. Délután, ha felébredtek, a májusi napban, az ablaknál szárították szegfű-teával mosott hajukat, és könyvet olvastak melléje. Némi légfürdőt is vettek hellyelközzel. Amelyiknek leghosszabb és legbujább volt a haja, gondoltam, az magyar köztük, és ablakából jön a honi üzenet. Intettem neki magyarul. Németül felelt, hogy nem, tévedés, a szomszédban. Oda mindjárt felmentem, és igen rosszul fogadtak. Egy férfit és egy leányt találtam a lakásban, amely konyhából és fürdőszobából állott. A férfi mondta: — Borgia professzor vagyok, de az nem baj! Nem volt egy foga sem, és lehet, hogy csak ilyenfélét mondott. A leány nem mondta meg a nevét, és nem adott kezet, de a kelleténél talán több foga is volt, és azokat csaknem összeszorítva monda: — On magyar? Nekünk nincs semmi pénzünk. — Pénz — dohogta a professzor — annyi lesz, amennyit akarunk. Most, egyelőre is van valamink, amit senki pénzért meg nem vásárolhat. Sem férfi, sem nő — nem. A te alakod?