Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - GERA MIHÁLY Képes főváros

sajnos, már gyakran pótolhatatlan, hiszen egyrészt a főváros szüntelenül változik, másrészt számos fotográfus, aki erre a feladatra kiválóan alkalmas lett volna, már nem él. Ennek ellenére alig fölsorolható, mi minden jelent meg az elmúlt hat esztendőben. Egyik részük értékmentő, a másik részük pedig értékteremtő. Érdekes megfigyelni, hogy ellentétben a múlttal, mostanában kevesebb lett a sokat markoló, átfogó szándékú album, helyette megszaporodtak a fotográfusok egyéniségére építő albumok, valamint az inkább sorozatban gondolkozó kisebb kötetek. Az elsőre példa Hemző Károly hangulatos, színes felvételekből szerkesztett albuma. A másodikra pedig Az én Budapestem című sorozat, amelyet Török Gyöngyvér szerkeszt kitűnően (vagy talán csak szerkesztett? Ugyanis hosszabb ideje nem jelent meg újabb kötet). Ebben a sorozatban látott napvilágot Gink Károly Budapest-Papí/város című albuma, Kukorelly Endre szövegével, amelyben a fáradhatatlan ielős mester számos ismeretlen vagy alig ismert felvételét csodálhatjuk meg. Elmúlt évtizedek pillanatai elevenednek meg, hozzák vissza azt a várost, amelyben éltünk. A másik, Búcsú című kötetet ketten jegyzik, Lengyel Péter és Merényi Endre. A fiú és az édesapja. A fiú regényíró, az édesapja, akit nem ismert, épületgépész volt. „Az örökségem — mondja Lengyel Péter — az apám fényképei. Amatőr fényképész volt." Az albumban Merényi Endre ötvenhárom felvétele szerepel. Néhány képcím is elég ahhoz, hogy ízelítőt kapjunk a fényképek teremtette hangulatból: A madárház az Állatkertben; Lovaskocsik a rakparton; Eső a Margit körúton; Erzsébet híd; léi a Ligetben; Az új Császár fürdő; Nő esernyővel; Éjjel a Keletinél. A sorozat harmadik kötete,amely Lábass Endre fényképeit és hozzájuk írt szövegeit adja közre, meglepetést tartogat még azok számára is, akik úgy hiszik, ismerik Budapestet. Különös látvány-töredékek, sejtelmes hangulatú pillanatok, málló falak, koszlott kapualjak, lépcsőházak, udvarok, háztetők és pincék, lehangoló utcaképek sorjáznak egymás után, és végül kirajzolódik egy utánozhatatlan, már-már hihetetlen, öntörvényű világ, Lábass Endre városképe. Szöges ellentéte ennek a sorozat negyedik kötete, Franki Aliona és Lugosi Lugo László Eltűnő Budapest című fényképalbuma. A szerzők arra vállalkoztak, hogy kihaló mestereségek művelőit, a műhelyüket, a szerszámaikat a tényrögzítő fotográfia eszközeivel megörökítsék. Tették ezt szinte az utolsó pillanatban, nagy műgonddal, nemes egyszerűséggel. Mind a négy album, más és más módon ugyan, de azt a fővárosi életet mutatja meg, amit oly nagyon hiányoltunk évtizedekig. Van még egy sorozat, yl mi Budapestünk címen, ennek is Török Gyöngyvér a szerkesztője (és ez is mintha szünetelne). Azt hiszem, elég fölsorolni néhány kötet címét ahhoz, hogy kiderüljön: remek, hiányt pótló vállakózás ez is. íme a címek: Bodor Ferenc: Pesti presszók; Búza Péter: Duna-hidak (fotó: Gadányi György); Korniss Péter: Udvarok (Erdős Virág írásaival); Radó Dezső: Parkok és erdők (fotó: Szabóky Zsolt). E szeszélyes, nem csekély elfogultságról árulkodó leltár végén két, épp hogy megjelent albumról kell szólni. Az egyik Révész Tamás Budapest, Egy város az ezredfordulón című albuma. „Képeimen —