Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - VARGA KATALIN Egyszer és azóta sem

vagy szövetkezet létrehozása jelentett vol­na, valamint a szakképzés és a rendszeres kapcsolattartás fórumainak megteremtése (értekezletek, erős szaksajtó), azonban egyik téren sem történt változás. Közös cselekvés helyett reménytelen viták tár­gyát képezte pl. a fényképészet mint tevé­kenység definiálása. Ha iparosnak minősí­tették őket, a művészeti motívumok clsik­kadásától kellett tartaniok, míg ha „csak" művészként ismerték el őket, akkor az ipa­ros lét szervezettségének előnyeit kellett feladniok. Elgondolkodtató tény, hogy a jelentős fővárosi fényképészek közül 1890-ben Goszleth István, Koller Károly, Kozmata Ferenc, Strelisky Lipót és Szer­dahelyi Mór műtermének volt a budapesti Kereskedelmi és Váltótörvényszéknél cégbejegyzése. 1892-ben Mertens és Tár­sa, 1894-ben Divald Károly fiai és Ellinger Illés, 1896-ban Mai és Szigeti, Mai és Társa csatlakozott hozzájuk. 16 Magyarországon 1875-től kellett a cégbíróságnál bejelent­kezni, addig a céhes szabályok voltak ér­vényben. A nagymúltú cégek, mint Klösz Györgyé vagy Mai Manóé, és még sorol­hatnánk neveseket vagy kevésbé hírese­ket, csak azért működhettek bejegyzés nélkül, mert a fényképészet az 1859. de­cember 20-i Kaiserliches Patent szerint szabad iparnak számított, és elegendő volt a cég egyszerű bejelentése. Az 1884-ben jóváhagyott ipartörvény is csak a fényké­pészek szerzői jogairól intézkedett, tehát 1920-ig hivatásszerűen bárki fényképez­hetett, aki meg tudott élni belőle. A kiállítás rendezőinek kedvező elbírá­lását bizonyára motiválta az a tény is, hogy a pályázók egyike, Forché Román, a kiállí­tási csoportbizottságban a XV. csoport elő­adója volt. 17 Hogy a csoportosan fellépőkön túl akadtak-c még pályázók, nem tudjuk, mivel a kiállítás levéltári anyaga, kevés ki­vétellel, 1956-ban elégett. Tény azonban, hogy a főváros nyolc, szakmailag és anyagi­lag is legjelentősebbnek számító fotográ­fusa e döntést követően megalkotta a Fényképészek Szövetkezetét, amely ezzel jelentős jogosítványhoz jutott. A rendező­ség ugyanis leszögezte: „A kiállítás látoga­tására vonatkozó szabályzat 6. §-a értelmé­ben a kiállítási tárgyak lerajzolása v. fény­képezése csak a kiállító beleegyezésével és az igazgatóság engedélyével szabad. A fényképészeti szakba vágó munkák telje­sítése tekintetében az országos bizottság elnöke a kiállítás XV. csoportjának javas­latára 8 székesfővárosi fényképésznek a ki­állítás egész tartalmára kizárólagossági jo­got adott. Ezen jogért a fényképészek szö­vetkezete egyenként 1500-1500 forintot fizetett a XV. csoport külön csarnokának építési költségeihez való hozzájáruláskép­pen. Ezen egyezménnyel az amatőr fény­képészeknek azon joga, miszerint a kiállí­tási igazgatóság külön engedélye alapján kézi gépekkel saját céljaikra és a sokszoro­sítási célzat kizárásával felvételeket eszkö­16. Levéltári anyag nem lévén erre az időszakra, a budapesti Cím- és állt Német Imrével, a kiállítás igazgatójával, valamint Falk lakjegyzékek 1890 és 1896 közötti cégbejegyzési rovatára Zsigmonddal, a csoport elnökével. (Fényképészeti Fítesítő alapozom ezt az állítást. 1894. június, 6. sz. 49-51. old.) 1895 júliusában persze már íz. Forché Román, saját bevallása szerint, bensőséges viszonyban Müller Béla volt az igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents