Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

NŐK A KÁVÉHÁZBAN - VARGA ÉVA Hölgyközönség a pesti kávéházakban

például férfikísérőik oldalán tűncek fel, vagy a férfiak diszkurzusainak hátteréül, esetleg hallgatóságául szolgáltak. Nem is puszta ottlétük volt új, hanem a megjelenés tömegessége, ami az otthonból való látványos kilépéssel kapcsolódott össze. Újdonság volt a női közönség kizárólagossága az adott térben vagy időpontban, valamint e tér használatának szalonokat idéző jellege is. Ki kell emelni, hogy a nők a női órákon és a hölgyszakaszokban esetenként csoportként léptek fel: „Jaj annak, aki tudatlanságában női órán amolyan törzshelyre bocsátkozik le,"

54 - kiált fel Porzó kellemetlen emlékét idézve, amikor egy ismerőse társaságában vigyázatlanul épp a nők találkozójának idején üldögélt egy kávéházban. Ráadásul egy harcias hölgy törzshelyét foglalták el, aki már belépésekor fennhangon tudakolta a pincértől, kinek az engedelmével ülnek az urak az ő helyén. Miután nem reagáltak a „felhívásra", a hölgy leült az asztalhoz. Az urak állták a rohamot, ám lassanként egész kis csapat zárta körül őket. Ekkor kénytelenek voltak meghátrálni. A történet a hölgyóra intézményének tudatos védelméről tanúskodik. A hölgyterem és a hölgyóra intézménye térben vagy időben elkülönített tartózkodást biztosított a nőknek egy alapvetően „férfiak számára fenntartott" terepen. A nők társadalmi térfoglalásának kezdetét jelzi ez a lépés, mely térbelileg gyorsabban, tényleges tartalmát tekintve azonban csak igen lassan haladt előre. A maguk ide54 Ágai Adolf (Porzó): l.m. 239. p. 55 Eötvös-asztal: Eötvös Károly, a „Vajda" Abbázia kávéházba asztala, melynél minden este a korszak kiválóságai találkoztak. jében igen népszerű kávéházi hölgyösszejövetelek nem voltak hosszú életűek, az 1920-as évekre fölszámolódtak. Az első világháborút követő pangás után például a New-York új bérlője az egykori hölgytermet már feleslegesnek ítélte, s a helyén ruhatárat rendezett be. A hölgyek azonban a közössé vált térben is megtelepedtek. Elsősorban a művész- és politikusfeleségek tűntek fel, ami azonban semmiképpen sem jelentette teljes egyenjogúsításukat, befogadásukat, vagy akár csak a beszélgetésekbe, mulatságokba való bekapcsolódásukat. Ezt látszik alátámasztani egyebek közt Vázsonyi Vilmosné (Szalkay Margit) Az én uram c. visszaemlékezése. „Az Abbázia kávéház akkoriban egy egészen különleges intézmény volt," - írja. Ezt követően felsorolja, ki mindenkire emlékszik az Eötvös-asztal

55 kiválóságai közül, majd így folytatja: „Mi asszonyok még abban az időben nem ülhettünk ennél az asztalnál, hanem a közeli asztaloknál telepedtünk le. Eleinte az urak mind az újságot olvasták, mert hisz ezeknek a tartalma adta meg a társalgás és a vita tárgyát. Addig, míg az újságolvasás tartott, mi asszonyok traccsolhattunk, de azután, amikor megkezdődött a vitatkozás, akkor az odaadó kibicek szerepét játszottuk." „Én igazán boldog voltam, ha ebből [a szomszédos asztalnál ülő - V. É.] írótársaságból egy-egy odajött az én asztalomhoz és szellemességével felvidította a hangulatomat, amely nem mindig volt rózsás, mert amíg az uram az Eötvös-asztal körül csatáEötvös halála után a társaság Vázsonyi Vilmos körül csoportosult, s a helyet is Vázsonyi-asztalként kezdték emlegetni.