Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)
A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - GYÁNI GÁBOR A kávéházba járó polgár
lődést kísérő protestáns etika elveinek: a józanságnak és a mértékletességnek. A kávé ezzel egyúttal a kulturális síkon fellépő racionalizmus és a protestantizmus kémiaifarmakológiai megfelelője. A két dimenzió összhangban áll egymással, és együtt konstituálja a racionális, érzelmeit uraló és józanul tervező embert... Érzékennyé teszi az észlelést, serkenti a gondolkodást." Nem korlátozva figyelmünket egyedül arra a kávéházi „lokalitásra", ahol „a művész társadalmasulásának struktúrái megmutatkoznak" 6 , a kérdés szélesebben megfogalmazható: minek köszönheti a kávéház azt a prioritást, melyet az írók és művészek körén túl a modern városi polgár szociabilitásán belül élvez a 19. században és a 20. század első néhány évtizedében? Nem feledve a kávéról előbb mondottakat, hogy ti. ez az ital mintegy a racionalizmust szimbolizálja, s ennyiben a jelentése tisztán polgári, rá kell mutatni a kávéház intézményének félnyilvános jellegére. A félnyilvánosság egy vonatkozásban azt jelenti, hogy mint nyilvánosság-forma egyaránt nyitva áll mindenki előtt, használatát nem korlátozza semmilyen rendi vagy osztály-hovatartozással járó privilégium vagy monopólium. A kávéház ennek megfelelően olyan, a polgári egyenlőség-eszménynek elvileg megfelelő intézmény, amely demokratikus alapokon áll, mivel a szabad és egyéni hozzáférhetőség normái definiálják. 5 Jürgen Gerhards: A modem kor művészének társadalmasulása az irodalmi kávéház példáján. Szociológiai Figyelő, 1989/1. 89—90. p. Mégis: bár a kávéházba járás senki számára sem tiltott foglalatosság, ugyanakkor kevesek kedvtelése, olyanoké, akik meg tudják fizetni a vele járó költségeket, akik rendelkeznek hozzá szabadidővel, s akik nem utolsósorban birtokosai a kávéházban elvárt viselkedési kultúra (benne a fizikai külső) kellékeinek. Mindazok, akik e kívánalmak egyikének vagy másikának, esetleg mindegyikének híján vannak, vagyis a polgárság, a városi középosztály szintje alatt álló társadalmi csoportok tagjai, ivással egybekötött társaséletük színhelyéül a kávéház helyett többnyire a kocsmát választják. Ez a „természetes" úton konstituálódó szegregáció kellő biztosítékot ad rá, hogy a kávéházi vendégkör társadalmilag nem hígul fel, és hogy minden különösebb, az elvi egalitarizmusnak nyíltan ellentmondó eszközökre hagyatkozó erőfeszítés nélkül is fenntartható annak szociális homogenitása. Aminek elérése a nyilvánosság egyéb, teljes értékű színterein, az utcán, a parkokban, stb. többnyire csak illúzió, ahol a magunk körein belül maradás igénye a nyilvánosság hozzáférhetőségének tudatos és mesterséges korlátozását vonja maga után. S így is inkább csak folytonos törekvés, mint beteljesült állapot lehet. 7 Van itt azonban még valami. A Csorbaházaspár mindennapjait rekonstruálva derült ki igazán, hogy a kávéház jelentősége nem pusztán a művészértelmiség kommu6 I. m. 92. p. 7 Bővebben Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón. Századok, 1994/6. Főleg 1065-1069. p.
