Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"

kilátástalannak tartja azt a cifra nyomorúságot, amely a magyar fővárost jellemzi. 1909-ben megjelent könyvében mintha Kóbor Tamás és Molnár Ferenc megfigyeléseit összegezné a korszak neves riportere: „Helyet foglalunk a kényelmes karosszékben, a villamos csillárok alatt. Egy pillantást vetünk az aranycirádák közé foglalt tükörbe, megnézzük, hogy jól áll-e a nyakkendőkötésünk. Aztán végigmustráljuk a kávéház közönségét, miközben hajlong előttünk a kávés, a főpincér, a felszolgáló pincér, a pikoló. A fekete mellé adnak újságot. Tízszer megkérdik, hogy mit parancsolunk. Mindezért pedig fizet az ember borravalókkal együtt huszonnégy krajcárt. Sőt, ráadásul még meg is nagyságolják a huszonnégy krajcárért az embert. Ezért a fényért, ezért a nagyságos címért járnak az emberek Budapesten kávéházba, és nem a fekete kávéért. Azért olyan szomorú dolog az, hogy annyi a kávéház a magyar fővárosban; azért olyan szomorú az, hogy a kávéházak száma napról napra szaporodik. Rosszul élnek, kényelmetlenül élnek az emberek Budapesten, és ez a tömérdek, fényes kávéház arról beszél, hogy nincs otthona a fővárosi embernek, különben nem töltené idejének nagy részét a dohányfüstös, a fülledt levegőjű kávéházban." Ez az, amit Kóbor Tamás már a kilencvenes évek elején elkeserítőnek tart. Hogy az otthon-kávéház összefüggésben mennyire változatlanul maradt minden, erre mutatott rá Molnár Ferenc tizenöt év múlva. Megállapításaikat szemléletesen egészíti ki Pásztor Mihály. 0 is úgy látja, 19 Hanók Péter: Polgárosodás és urbanizáció. Bécs és Budapest város fejlődése a 19. században. In: A Kert és a Műhely. hogy „a budapesti ember minden nyomorúsága benne van a kávéházba járó szenvedélyében. Nincs otthona, mert a bútorozott hónapos szoba, meg a hiányosan bútorozott éves lakás nem otthon. Ha hazamegy: a falakról a szegénység és a nyomorúság vigyorog rá; a frissen mázolt szekrény a bútorkereskedőt juttatja az eszébe, akinek még mindig tartozik a szekrény árával. Ezért van aztán, hogy a pesti ember kerüli az otthonát; csak hálni, csak aludni jár haza, az idejét pedig kávéházban tölti, ahol huszonnégy krajcárért kap fényt, előkelőséget, nagyságos titulust. Bársonyszékben terpeszkedik és aranyos cirádák közé foglalt velencei tükörben nézi meg, hogy jól áll-e a frizurája. Tegnap még csak az agglegények és a férjek töltötték kávéházban a napot, ma már az asszonyok is kávéházban tartják a zsúrjaikat. A kávéházban tárgyal az ügyvéd a kliensével, az ügynök a kávéházban köti az üzleteit. Külön kávéházban árulják a szerelmet és a prostitúciót. Kávéházban kártyáznak, szórakoznak, mulatnak. így lesz a kávéházak kérdéséből társadalmi kérdés, és meglássák, hogy Budapest társadalmát nem az új találmányok, hanem a.kávéházak fogják megreformál• »20 ni. Bródy Sándor viszont - elismerve bár az előzőekben leírtakat, - a kesergésre okot adó tények ellenére is rajongással ír a kávéházról: „Hogy imádom a kávéházat! Nincs elegáns szalon, melynek levegője hegyek illata és pincérnője egy márkiné, amely fölérne előttem egy pesti nagy kávéházzal. Félezer emberrel lenni együtt bizalmasan, Bp., 1988.17-63. p. 20. Pásztor Mihály /. m. 72-73. p.