Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - WILHELM DROSTE Kávéház az Osztrák-Magyar Monarchiában

még szülővárosa napilapját is, saját ízlése szerinti kávét rendelhetett, információkat gyűjthetett a helyről, ahová elvetődött, az ablakon át megfigyelhette a bennszülötteket, megpróbálhatott velük kapcsolatokat kialakítani, és talált egy minimális otthonosságot egy maximálisan idegen világban. Arca itt hamar ismerőssé válik a helyiek számára, talán törzsvendég lesz, és nem olyan elveszett már, mint lenne, ha nem volna ez a horgony, mellyel a világba kapaszkodhat. Eddig csupán a bécsi kávéházakról esett szó, de a bécsi kávéház szellemének érdeme, hogy ez a típus, messze a városon túl, a Monarchia egész térségében csodálatos természetességgel terjedt el. A legkisebb városka is igyekezett saját kávéházzal bizonyítani, hogy létfontosságú sejtje az Organizmus egészének. Mint ahogy Mária Terézia idején a sárgára pingált barokk építmények demonstrálták a Habsburg Monarchiához való kötődést, úgy váltak 1900 körül a kávéházak elmaradhatatlan jelévé a hovatartozásnak, bizonyítékává annak, hogy egy helység igenis képes kitekinteni saját határain túlra is. így a legeldugottabb vidék is teremtett magának egy csöppnyi kozmopolita csillogást. Ha a város valamivel nagyobb volt, egészen biztosan több kávéház is üzemelt benne, különböző arculattal. Egy némileg előkelőbb, ahol a kisnemesség elvegyült a nagypolgársággal. Ez legtöbbször a város legszebb terén álló szálloda része volt. És egy kissé félreesőbb helyen állt egy egyszerűbb, a piacnál, a pályaudvar mellett, vagy fontos üzletek között, mivel természetesen szükségük volt a mozgó embertömegekre. Itt üldögélt a tanár, heves beszélgetésbe merülve az ügyvéddel, a kiskereskedő a nagykereskedővel alkudozott, a nyugalmazott hivatalnok itt tarokkozott, vagy néha játszott egy parti rexet barátaival. Nagy biliárdasztalok, melyeken karambol-biliárdot lehetett játszani, csak a város előkelőbb kávéházaiban álltak. A kávéházban minden vendég egy nagyvonalúan megnagyobbított lakószobára lelt, amit saját erejéből nem engedhetett volna meg magának, ahol társas életet élhetett - leginkább persze az idegen, a városka szállodájának vendége. Nem kellett mozgásterületét kis szobájára korlátoznia, hanem üzletfeleivel, barátaival, felettesével vagy alkalmazottjával találkozhatott a kávéházban. A kávéházban minden vendég megszabadulhatott társadalmi kötelékeitől, és bekerült egy olyan térbe, melyben újra szabad volt természetesen viselkedni. Aki máskülönben aláveti magát szerepeinek, az a kávéház küszöbének átlépésekor esélyt kap rá, hogy megint önmaga legyen, így a kávéházak olyanok, mint egy darabka külföld belföldön, mint egy egzotikus utazás hazánkon belül, mint a szabad kikötők a közigazgatás felügyelete alatt álló területek tengerén. Ellazítják az eltársadalmiasodott embert, s felszólítják, vetkőzzön ki önmagából, és szülessen újjá. De térjünk vissza a valós világba. Gyakorlott szemmel még mindig könnyen felfedezhetjük nemcsak minden osztrák vagy magyar kisvárosban, de az egykori Monarchia egész területén, hol működött akkoriban az a számtalan kávéház. A nyomok mindenütt jelen vannak még, de szinte egy kávéház sem tudta kivonni magát a 20. század hatásai alól - leginkább a század má-