Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

ÉPÍTÉSZEK - MIHANCSIK ZSÓFIA INTERJÚI Három építészek

jönnek vissza. Leegyszerűsítve azt mondhatnám, hogy ha az ember iszonyú sokat dolgozik, akkor biztos, hogy csinál egy-két jót is, aminek híre megy, és elkezd keresetté válni. Másrészt meg azzal is óhatatlanul rengeteg kapcsolatot gyűjtöttem, hogy Finta belsőépítésze és építésztársa voltam. Referenciaként: melyik középületbe megyek be ma úgy, hogy ott a maga akkori munkáját látom? A Novotel, a Kongresszusi Központ, a Marriott, bár azóta kissé átépítették, de megmaradt a hallja, az azóta elbontott Berlin étterem, Bécsben, Brünnben csináltunk szállodát, Bécsben bankot is. Meghatározható, hogy mikor elkezdett maszek munkákat csinálni, milyen körből kerültek ki a megrendelői? Azt hiszem, az egy kereskedőréteg volt, butikosok és mindenféle más kereskedők: ők jutottak először nálunk igazán pénzhez, tehát nekik volt módjuk rá, hogy nagyobb léptékű családi házakat építtessenek, olyat, amit ők maguk már nemigen tudtak átfogni. Egy 53 négyzetméteres lakásban magától értetődik, hogy hova teszem a fekhelyet, ugyanis többnyire csak egyetlen helyen fér el. Azt mindenki megtervezheti magának, jól-rosszul. Egy nagyobb házban, ahol több szoba van, több funkció különül el, ahol terek vannak, ott már nehezebb tervezni, tehát ott már szerepe lehet a belsőépítésznek is. Mert belsőépítészeti munkákkal kezdtem. És ma? Ma már teljesen vegyes. Van úgy, hogy csak építészeti munkát csinálok. Az a nyolcvanas évekbeli megrendelői kör milyen ízlésvilágot képviselt a maga megítélése szerint? Nagyon különbözőt. Hozzátartozik ehhez, hogy az embernek magának is változik az ízlése. Ez azzal is összefügg, hogy milyen tempóban jutottunk el a külföldi anyagokhoz, egyáltalán a lehetőséghez, hogy körbenézzünk. Nekem például ilyen lehetőséget jelentett, mikor beindultak Finta révén az első osztrák szállók, és mentünk anyagot választani Ausztriába. Emlékszem, mondták, hogy most akkor széket választunk az étterembe, majd bevittek egy helyre, ahol többszáz szék volt. Persze, hogy nem tudtam választani! Meg kellett kérnem őket, hogy várjanak egy kicsit, ez nem úgy megy nálam, nem vagyok hozzászokva ehhez! De hozzátartozott az is, ahogy az osztrákok a tapasztalatlanságunkat kihasználva át akartak verni: odahoztak három csempét, hogy válasszunk. Később aztán már sikerült