Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

ÉPÍTÉSZEK - MIHANCSIK ZSÓFIA INTERJÚI Három építészek

részben nem voltam itt, részben nem voltam benne az újraelosztásban. Másodszor, hogy nem rendelkezem azokkal a hatósági, intézményi és egyéb kapcsolatrendszerekkel, ügyintézési rutinnal, amelyekkel húszéves tevékenység után egy építész rendelkezik Magyarországon. Harmadszor, hogy ez alatt az idő alatt nem épültek házak a nevem alatt; ezek hiányoznak a portfoliómból. Az én korosztályom nagy házakat épített állami munkahelyeken; ebből kimaradtam. S ha ma jön egy megrendelő, hiába mutatok neki szép kiállítási katalógust meg szép kis házakat, mert részben nem érdekli - nem ért hozzá, hogy úgy mondjam -, s az a ki nem mondott kérdése, hogy hogyan bízzak rád egy félmilliárdos munkát, ha még nem csináltál ilyet. Mindezt hihetetlen mennyiségű energiával kell megpróbálni pótolni. Nem tudom, lehet-e. Az elején úgy nézett ki, hogy lehet: azért volt a cégalapító parti a Kossuth Klubban, hogy nagy hírverése legyen, majd jött a kiállítás a Budapest Galériában, ami megintcsak jó reklám, megjelentek interjúk itt-ott - úgy nézett ki, hogy sikerül áttörni, de mindez esetlegesnek bizonyult, nem váltak belőle olyan jellegű rutinkapcsolatok, hogy valahonnan kapom a munkát, és tudom, hogy a következőt is én kapom meg, sőt azt is, hogy még két év múlva is fogok onnan kapni. Nem így történt, minden munkáért foggal-körömmel kell megküzdeni. Kis munka persze meglehetősen sok van, de ez olyan, hogy megélni nem lehet belőle, az éhenhaláshoz meg sok. A kis munka a megállapodott építésznek jó, aki azt mondja, hogy dolgozunk hárman, és annyi munkára van szükségem, amennyi ezt a három embert eltartja. De nekem még nem nőtt be a fejem lágya, még növekedni akarok, vagy meg akarom építeni mindazt, amit szeretnék. Most lényegesen kisebb lett az iroda, mint 92-ben volt, s ezzel a kiadásaim ugyan csökkentek, a mobilitásomat viszont elveszítettem. Ha ma idejön egy megrendelő, és nem tudom neki megígérni, hogy egy hét múlva megkapja a rajzot, lehet, hogy elveszítem a lehetőséget is, hogy egyáltalán próbálkozhassak. Tehát ahhoz, hogy az ember egyáltalán ajánlati terveket tudjon csinálni, pályázni tudjon, jelen tudjon lenni, ahhoz több embert kell foglalkoztatnia, mint amennyit a munkák eltartanak. A több embert viszont csak egy nagyobb munka tudja eltartani, mert - hogy a számokról is beszéljünk - az állami tervezési díjak mellett az én irodám, ezzel az infrastruktúrával, a becsült kivitelezési költség négy százalékából tud megélni: akkor nullszaldós. Öt százaléknál van egyötödnyi hasznon, három és fél százalékon meg ráfizetés van, de azt is muszáj elvállalni. Az önkormányzatok sokszor csak ennyit hajlandók fizetni tervezési díjként. Ezért nem mindegy, hogy az az öt százalék - ha sikerül érvényesíteni mekkora kivitelezési költség után járó haszon. A magántervezésben vi-