Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

ÉPÍTÉSZEK - MIHANCSIK ZSÓFIA INTERJÚI Három építészek

sem minden írást. Nagyon konfúzak lesznek azok az építészek, akik minden művükben az önmegvalósítást keresik, tudniillik nem lehet. Mert ebből vagy az következne, hogy nem vállalok el mindent, tehát egy korlátolt elitizmus, vagy az, hogy konfliktusba kerülök a megrendelőmmel, holott az ő ízlése más, kevés a pénze, vagyis korlátokat jelent az építész számára. Tehát más az építés és más az építészet; viszont a New York állambeli kis ház esetében teljesen tiszta helyzet volt: ott a mű elmaradásáért csak önmagamat hibáztathattam volna, mert én akkor a „mecénással" találkoztam. Vagyis a megrendelő azt mondta: azt csinálsz, amit akarsz. Ennek is van persze korlátja: adott a hely, valamilyen szinten korlátozottak a lehetőségek, mert ha az az agyrém szállt volna meg, hogy aranyból akarok építeni, azt nyilván nem lehetett volna. Mégis ez az az eset, amikor az építész csak önmagát hibáztathatja, ha valami nem sikerül neki. Az én életemben két ilyen eset volt eddig: az egyik, mikor Károlyi Mihályné meghívott minket Rajk Lászlóval, hogy a vence-i alapítványban építsünk egy házat. Ott is csak a hely és a keretösszeg volt adott, egyébként csak a belső konfliktusainkat meg az egymással való konfliktusainkat kellett házzá csinálni. A New York állambeli faháznál még egyszerűbb volt a helyzet, mert csak önmagammal kellett megmérkőznöm. Illetve volt a megrendelőnek is kívánsága: hogy van egy ajtaja meg egy szellőzőablaka, amit valahol összeszedett - az egyik Burgenlandból került hozzá -, ezeket építsem be. Ez volt tehát az egyik kinti munkám, a másik pedig ugyanennek a megrendelőnek a New York-i lakás-átalakítása volt. Ott már ő sem mecénásként működött, hanem szigorú megrendelőként, alkotópartnerként, hiszen az ő bőrére ment a dolog: neki kellett laknia a lakásban. Egymással alkudtuk ki a végeredményt. Ezen a két munkán kívül rengeteg tervet hoztam haza rajzban, makettben, szövegben: van, ami meg is épült belőlük azóta, például a Szék-ház. 90-ben jött haza Amerikából. Hogyan folytatta itthon? Nem volt egyszerű. Három év távollét mindenképpen sok, de ha közben az ország is annyira megváltozik, mint ez, az még nagyobb hátrány. Jó félévbe telt, míg megtaláltam a helyemet. 91 októberében jegyeztettem be a céget-a Nagy Bálint és Társai Építészirodát-, bár már nyáron elkészültem a békásmegyeri templom terveivel. Úgy gondolom, hogy egy negyven év körüli és olyan karakterű építésznek, mint amilyen én vagyok, ez a mostani a normális helyzet: van egy saját irodája, bizonyos számú munkatársa, és az irodájából olyan munkák kerülnek ki, amelyekről egy New York-i építész barátom azt mondta, ha szembetalálkozik velük az utcán, tudja, hogy innen származnak. Gondolom, ez a legtöbb, amit egy építész tevékenységéről