Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

HELYZETEK - MIKLÓSSY ENDRE A Hungária körút átalakulása

tés 1983/3. számában, a szerkesztőbizottsá­gi tag Loydl Tamás és Perczel Károly jó­voltából. Néhány évre rá ez már nem si­került: politikai síkra terelték az ügyet.) Tény, hogy ilyen hatalmi struktúrában a szakmai elhatározások valóban azonnal po­litikai legitimációs kérdéssé lényegíthetők át. (Az ellenkező oldalról nézve is igaz ez: az akkori „demokratikus ellenzék" egyik kalandvágyó tagja épp ezért a már bizonyos hírnévre szert tett szakmai ellenzéki prog­rammal próbált fellépni az 1985-ös válasz­táson. Persze, midőn később valóban kép­viselő lett, el is ejtette ezt a nyilvánvalóan csak politikai megfontolásból magáévá tett programot.) A „híd-ügy" azután valóban fölkeltette a lakosság érdeklődő elutasítását is, amihez hasonló eset tulajdonképpen nem volt aze­lőtt Budapest történetében. A koncepció által legerősebben sújtott budai oldalon 1987-ben tiltakozó aláírás-gyűjtés kezdő­dött. A tiltakozást többezren írták alá, és ez voltaképpen, a Dunare-kesztés elleni tilta­kozást is megelőzve, az új politikai struk­túra felé tett első lépésnek tekinthető. Az ilyen módon egyre inkább botrányos­sá növekedő „híd-ügy" - ami valójában el­sőrangú városfejlesztési ügy persze - az év­tized végére általánossá váló forráshiány miatt azonban elméleti maradt. A rend­szerváltás után az eldőltnek látszó kérdésre (hiszen az Állami Tervbizottság végül is jóváhagyta az egész sztráda-koncepciót) mégis vissza kellett térni. A nyitott jövő Ősi problémája a gondolkodó ember­nek, hogy a jövő szabad-e vagy pedig eleve meghatározott. A városfejlesztés eme kér­déshez szerény adalékként annyit szólhat, hogy a jövő - a város jövője - annyira „nyi­tott", amennyire kedvező megoldásokhoz folyamodik, és annyira determinált, amennyire a rossz megoldások további hát­rányos lépéseket kényszerítenek ki. A „Lágymányosi híd" problémájává zsu­gorított Budapest-fejlesztési koncepció jellegzetes kompromisszummal záródott: - a Fővárosi Közgyűlés eldöntötte, hogy épüljön meg, ám vele „közel egy időben" épüljön egy délebbi Dunahíd is - viszont ne épüljön meg a lakosság lázongásának fő tárgya, a Hamzsabégi úti autósztráda, he­lyette egy délebbi útvezetés készüljön. - a Parlament pedig úgy döntött, hogy ad pénzt a Lágymányosi hídra és tartozékaira (az utóbbi a több), ámde nem ad pénzt másra. A kompromisszum, melynek alapján a „Híd" hamarosan el is készül, rendkívül jellegzetes: a „lokális érdeknek", melynek figyelembe vételét a hatalmas lakossági nyomás kényszerítette ki (helyi népszava­zás lógott a levegőben), eleget tett - ámde elveszett a főváros általános érdeke, az el­jövendő évtizedek Budapest-fejlesztésé­nek a kulcsa, a délebbi híd. (Nyilván senki se veszi komolyan a Közgyűlés erre vonat­kozó határozatát.) A fő kérdés, mint mondottuk, nem is a híd maga, hanem a „Hungária-autósztrá­da". És ez a kérdés még mindig nem dőlt el. Az autósztráda-koncepciót érvényesítő beruházások ugyanis az elmúlt években zavartalanul folytak. Épül a 6-os út a híd budai hídfőjéhez. Csak a pénzhiány aka­dályozza, hogy az M5-ös autósztrádát ide

Next

/
Thumbnails
Contents