Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

HELYZETEK - HEISZLER VILMOS Birodalmi és nemzeti szimbólumok Bécsben és Budapesten (1867-1918)

tény elemeket és a Habsburg-lojalitás érzületét jobban kiemelő birodalmi szemlélet egyaránt megtalálhatta a számára fontos elemeket. Kitekintésképpen: az emlékművet a következő korszakok folyamatosan „aktualizálták". 1918-ban Ferenc József szobrát összetörték, 1919-ben eltávolították a Habsburg-királyokat; 1920ban a Habsburgokkal együtt visszakerült Ferenc József, de nem az eredeti, huszárgenerálisi egyenruhában, hanem koronázási palástban; 1945 után újból elvitték a Habsburgokat, s helyükre a Habsburg-ellenes szabadságmozgalmakat vezető alakok: Bocskai és Bethlen erdélyi fejedelmek, Rákóczi magyar fejedelem és Kossuth Lajos került. A nem megfelelő reliefeket is újakkal pótolták, csak a dürnkruti csata képe lóg ki most a sorból: a helyén maradt, bár a magyarázó feliratot kivakarták alóla - tetszőleges csatajelenetnek gondolhatja bárki. Ez is egy megoldás. Bécsben hasonló jelenséggel nem találkozhatunk, legfeljebb Radetzky szobrának helyváltoztatásai utalnak az aktuális szempontok érvényesülésére.) Budapesten a császári hadvezérek közül ketten kaptak szobrot: Mária Terézia magyar generálisa, Hadik András, valamint a törökellenes felszabadító háborúk nagy hadvezére, Savoyai Eugén. Mindkettejük szobra a budai Várban áll, de Savoyaié van exponált helyen, a Várpalota bejáratánál őrködik a neobarokk lovas szobor. (Vitatták is a Várpalota helyreállítása után, az 1970-es években, hogy állhat-e ilyen exponált helyen egy császári hadvezér szobra. Szerencsére győzött a tudomány és az esztétika, s a lendületes lovas szobor újra régi helyén áll. A szobrot egyébként 1900ban állították fel, úgy, hogy Ferenc József megvásárolta és saját, tervezett lovas szobra helyére tétette.) Egy város nemcsak emlékművekkel és épületekkel, hanem rendezvényekkel is ki akarja fejezni önmagát, be akar mutatkozni a világnak. Erre szolgálnak a különböző világ- vagy egyéb kiállítások. Általában egy sikerekben gazdag fellendülési időszakban vagy annak lezárásaként igyekszik egy város vagy egy ország „megmutatni magát". Az osztrák liberalizmus fénykorában rendezett kiállítás a haladás eszméjének bűvkörében igyekezett az alkotmányos Ausztria gazdasági, társadalmi tudományos és művészeti eredményeinek bemutatásával emelni tekintélyét a világ és nem utolsósorban önmaga előtt. A világkiállítások ekkoriban szinte mindenütt ezt a célt szolgálták. A történetiségre nem nagyon figyeltek, a jelen és a jövő állott a középpontban. A bécsi kiállítás központja a Práter volt, de voltak párhuzamos rendezvények is, így pl. a kor divatos festője, Makart barokkos pompájú óriásfestménynyel („Velence Gonaro Katalinnak hódol") mutatkozott be a Künstlerhausban. A kiállítás éve - 1873 - végül a bekövetkezett tőzsdekrach miatt baljóslatú évként vonult be az osztrák történelembe, s mindezek tetejébe a kiállítás is deficites lett. Az 1896-os budapesti millenáris kiállítás jellegében, mondanivalójában is teljesen eltért a bécsitől. Országos kiállítás volt csupán, ahol az évfordulós jelleg eleve historizáló irányba vitte az ügyet: egyszerre kívánták bemutatni a dicső nemzeti múltat és a prosperáló jelent. Ennek megfelelően a kiállításon külön „történelmi főcsoportot" létesítettek, ahol az építész Alpár