Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)
ÉPÍTÉSZEK - KOMÁRIK DÉNES Feszl Frigyes és megbízói
álomcervei és az, hogy ha alkalma nyílott rá, még húsz év múltán is ebben a modorban tervezett, mint élete utolsó két munkájánál láttuk. Főműve a pesti Vigadó volt, melyen stílusának sajátságai, nemzeti építőművészeti stílusra való törekvésének jellege és kvalitása egyaránt megmutatkozik. Hogy a magyar nemzeti építőstíluson Feszi mit értett, elérését miként látta megvalósíthatónak, nem könnyű megállapítani. Művei világos választ nem adnak, erre vonatkozó gondolatait nem örökítette ránk, egykorú feljegyzés alig őrzött meg valamit. A kortársak és az utódok leginkább keleties formakincsében, „vitézkötéses" ornamentikájában, bajuszos magyar fejekkel díszített oszlopfőiben vélték a magyaros jelleget felismerni. Hogy ezek a nagy mester eszközei voltak, biztos. De törekvésének mélyebb rétegét fejezi ki az, amit az őt jól ismerő Fiatalabb építész kolléga, Ney Béla jegyzett fel: „... megrendíthetetlen hite és meggyőződése volt, hogy a magyar lakóház »ámbitusával« építőművészetileg kiképezhető motívum, s hogy ebből kiindulva s a magyar ékítési mintákat fölhasználva az építőművészeti styl egy jellemző válfaját létesíteni nem utópia! ..." 2 . Ami a nemzeti építőstílusra való törekvést illeti, az - némi publicisztikától eltekintve - nem volt építészeti közügy, alkotóan csak Feszi Frigyes tette magáévá, s az ő elképzelésében is jórészt megmaradt szervetlen külsőségeknél. Szemléletével azonban két szempontból kiemelkedett kortársai közül. Az „ámbitusos" magyar lakóházhoz, 2. Ney Béla: Feszi Frigyes meghalt. Az Építési Ipar. 1884. augusztus 3. p. 309. tehát az ősi kúria mintájához visszanyúló törekvése külsőségek helyett valami immanens művészire, építészire irányult. A paraszti világra utaló elemek - bár művészileg külsőleges - alkalmazása pedig mutatja, hogy az építészetben is megtörtént a szemléletnek a rendi-nemzetitől a népnemzetihez való fordulása. Ezért és ennyiben volt jelentős Feszlnek a nemzet magakeresési munkájába való bekapcsolódása a saját területén, még akkor is, ha az előtte nyitva álló út, s az általa elérhető eszközök a cél megvalósítását nem is tették számára elérhetővé, és ha kérdéses is, hogy nemzeti stílust ily módon, tehát szándékosan, programszerűen egyáltalán meg lehete valósítani. Mindehhez hozzáveendő, hogy alkotó eredetiség és nemzeti jelleg az ő szemében mintegy egybeesett, s ha építészként formált, valójában mindig vitathatatlanul az elsőn volt a hangsúly. Ennek részletesebb bemutatására itt nincs terünk, de azt megemlíthetjük, hogy midőn pályája kezdetén a Gersterrel és Kauserrel való társulás célkitűzéseitösszefoglalja, abban nemzeti stílus mint ilyen még nem szerepel, csak a hazainak mint egyedinek az arctalan univerzálissal szemben való érvényesítéséről, az egyhangúság csökkentéséről, tehát végső soron eredetiségről van szó. Ugyanakkor épületterveiben már az első években megüti azt a hangot, mely egész oeuvre-jére jellemző, melynek a későbbi művek inkább csak kibontását jelentik; „nemzeti"nek tekinthető alakulást nem figyelhetünk meg. Illetve csak külsőségekben: a
