Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

ÉPÍTTETŐK - ERDEI GYÖNGYI Bárczy István beruházási programja (1906-1914)

az Aréna úti Népszálló is -417 lakóhelyi­séggel. A harmadik ciklus előkészítése nem a már bevált módon történt. Az elnöki ügy­osztály az óriási terhelés miatt képtelen az építkezések mérlegének elkészítésére - a közgyűlési reagálásokra még visszatérünk -, s a rohamosan növekvő költségek és a felgyülemlett fizetetlen számlák nagyobb aktivitásra késztették a bizottságok tagjait. A formális elfogadás helyett ezúttal ke­mény viták zajlanak már a kislakás-bizott­ságban is. Többen is fellépnek az elnöki ügyosztály előterjesztésében szereplő földszintes kislakásos telep felépítése el­len, s támogatja őket a pénzügyi és gazda­sági bizottmány is, mely sérelmezte, hogy a program megvalósítása során nem jutott döntő szerephez. A pénzügyi bizottmány ekkor kéri először, hogy az elnöki ügy­osztályon készüljön „áttekinthető kimuta­30 tás" a megvalósított beruházásokról. A ja­vaslat 1911 májusában került a közgyűlés elé, ahol további módosításokat is ajánlot­tak. Az ezúttal ténylegesen lefolytatott tár­gyalások nyomán a tervezett létesítmé­nyek egy részét kihagyták a programból. Végül is öt bérház és egy műhely-bérház felépítése szerepelt a végleges tervben — 31 közel hat és félmillió koronás összeggel. Az iskolaépítések előkészítése is folytató­dott, ennél azonban vita nélkül fogadták el az elnöki ügyosztály javaslatát. A közgyű­lés kilenc iskola építésére adott felhatal­mazást - az összköltség meghaladta az 5,5 28. Ma: Dózsa György út 29. BFL Tan. üo. közp. ir. IV. 1407A 52.000/1911. ein. sz. 1911. május 18. millió koronát -, de végül is csak nyolc épült fel. Felszerelésük így is közel félmil­lió koronát igényelt, s ezzel újabb 168 tan­teremmel gyarapodott a főváros. A hároméves beruházási program során felépült 25 bérház és 19 kislakásos telep több mint hatezer lakással növelte a fővá­ros szűkös lakásállományát. A kislakásos telepek szoba-konyhás lakásainak szoba­mérete az első ciklus során 18-20 m 2 volt, a másodikban már 24 m -re növelték az alap­területet. E lakástípust csak a kor viszonyai között lehet reálisan értékelni. A komfort hiánya mai szemmel súlyos tehertétele a programnak, a századelőn azonban - a la­kásnyomor iszonyatos tényei mellett - a tiszta, világos, száraz lakások (kiskerttel) egészségesebb környezetet és emberibb életlehetőségeket nyújtottak a szegé­nyebb tisztviselő- és munkáscsaládok szá­mára. A Népszálló s a szociális és közmű­velődési célokat is szolgáló Vág utcai Nép­ház ugyancsak a kisebb jövedelmű rétegek érdekeit szolgálta, de alkotói egyben kul­turális igények felkeltését is várták tőle. Felépült ugyanakkor 36 állandó iskola­épület, 15 barakk-iskola és 4 kiegészítő épület. A tetemes anyagi ráfordítás révén (a költség közel 31 és félmillió korona) megépült 967 tanterem nagymértékben csökkentette a zsúfoltságot a fővárosi isko­lákban. A közoktatási intézmények több­sége a külső kerületekben épült, jelenté­kenyen javítva az iskolai ellátottságon. Az állandó iskolaépületek nagyméretűek, 30. BFL Tan. üo. közp. ir. IV. 1407/b. 52.000/1911. ein. sz., 207/1911. pénzügyi biz. sz. 31. 1393/1911. sz. közgyűlési határozat (BFLTan. üo. közp. ir. IV. 1407/b. 67.294/1911. ein. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents