Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
AZ ASSZIMILÁCIÓ KORA - BÁCSKAI VERA A pesti zsidóság a 19. század első felében
Jankó János: Handlé 1867 Vasárnapi Újság „A csaló zsidó kereskedő sztereotípiája a kortárs, rivális kereskedők fő vádpontja volt... " pult családok létszámát is. Kimondták, hogy a családapa csak egyetlen fiára örökítheti át toleranciáját, a többi fiút és a vöket ki kell utasítani a városból. Előírták azt is, hogy csak helyi születésűeket foglalkoztassanak, hogy az alkalmazottak se szaporítsák a zsidók számát. Természetesen e szabályokat többnyire kijátszották, és ezért került sor újabb és újabb összeírásokra, hogy a jogcím nélkül itt tartózkodókat eltávolíthassák. Az intézkedések eredménytelenségét bizonyítja, hogy míg a 18. század végi összeírások csak két kategóriát ismertek: a tűrt zsidókat, akik a közösségnek közel 30%-át tették ki, míg a többieket a kommoránsok közé sorolták, 1833ban e két kategóriába tartozó háztartásfők együttes aránya 23%-ra süllyedt, a többieket a pesti születésű fiúk, nem itt született fiúk, kommoráns és tolerált zsidók vejei, harminc, húsz, tíz, öt éve és kevesebb mint öt éve itt lakók, valamint az alkalmazottak csoportjaiba sorolták. A tolerancia vagy a lakhatási jog elnyerésében a már megtelepedett vagyonos családok behozhatatlan előnyt élveztek. Altalános gyakorlat volt, hogy az idősebb fiúk, megfelelő tőke birtokában, gyakran a kormányhatóságok támogatásával vagy éppenséggel azok nyomására, saját jogon megszerezték a toleranciát, míg az apa türelmi jogát a fiatalabb fiúk egyike örökölte. A későbbiekben a Helytartótanács utasította a városi tanácsot, hogy a pesti születésű fiúknak, ha toleranciát nem is, de a lakhatási jogot megadja. A tanács korlátozó intézkedései közismertek, az azonban kevésbé köztudott, hogy a zsidó közösség tagjai is igyekeztek gátat vetni a nagyarányú bevándorlásnak.