Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
AZ ASSZIMILÁCIÓ KORA - VÖRÖS KÁROLY Wahrmann Mór - egy zsidó politikus a dualizmus korában
Wahrmann lesz, mégpedig Budapest modern üzleti negyedében, a túlnyomórészt zsidó nagypolgári választókat magába foglaló Lipótvárosban. 1869-ben választják meg, s ettől kezdve haláláig 8 cikluson át (egyetlen esetet kivéve mindig közfelkiáltással megválasztott) képviselője marad a városrésznek. És mindvégig a Szabadelvű Párt tagjaként - csupán egyszer, 1878-ban lép ki néhány hónapra a pártból, egyet nem értését kívánva kifejezni Bosznia-Hercegovina okkupációjával, illetve az azzal szükségképpen együttjáró, értelmetlennek tűnő katonai kiadásokkal. Már a dualizmus korának e korai éveiben azonban Wahrmann - ekkor még nem képviselő - a magyar gazdasági élet problémáin kívül szembekerül egy azoktól nem független, mégis sajátosan zsidó, sőt, úgy tűnik, sajátosan magyarországi zsidó problémával is. A magyarországi zsidóság ugyanis ekkor már nemcsak vagyoni viszonyainak különbözősége szerint van megosztva. A 40-es évek elejétől kezdve Magyarországon is egyre élesebben kerülnek szembe a polgárosodás irányába mutató, a magyarországi gazdasági és társadalmi környezetben egyre idegenebbnek és anakronisztikusabbnak tűnő egyes tradicionális zsidó magatartások, az ortodoxia, a formálódni kezdő neológia híveivel. A választóvonalat kettejük között a polgárosodáshoz, illetve a sajátos zsidó (illetve annak vélt) identitáshoz való, annak kifejeződését a konzervatív vallásos értékrendben és életmódban megtaláló viszonyuk alkotja. A kiegyezés utáni évekre azután ki is robban a nyílt konfliktus, mikor a magyar kormány a történeti fejlődésnek teljesen megfelelően alulról felfelé épülő, s így egymástól teljesen független, autonóm hitközségekből álló, minden országos szervezet vagy érdekképviselet nélküli zsidó felekezet számára valamilyen, a protestáns felekezetekéhez hasonló hierarchikus szervezetet kívánt létrehozni, már csak a kormány és a zsidó felekezet érintkezését megkönnyítendő is. Az ezt megteremteni hivatott országos kongresszus - melynek elnöke Hirschler Ignác, a jeles orvosprofesszor, egyik alelnöke pedig Wahrmann volt - 81 napos tárgyalás után (melyben az előzetes megegyezés ellenére átmenetileg vallási kérdések is szóba kerültek) végül is a magyarországi zsidóság szervezetileg három ágra bomlásával ért véget. Jeleként annak, hogy a közösen elismert és vállalt állampolgári lojalitáson túl a vallási tanítás értelmezését és a magatartás normáit illetőleg a zsidóságban még elevenen hatnak az őt a mindenkori befogadó társadalomhoz kapcsoló, történetileg kialakult pozitív és negatív tapasztalatok, félelmek. Nem lehet meglepő, ha a nagypolgár, a már az országos politikában is jelentős szerepekre számítható Wahrmann a neológia irányzatához csatlakozik - és az sem, hogy 1881ben, Hirschler Ignác utódaként ő lesz a pesti neológ (kongresszusi) hitközség elnöke is. A magyarországi zsidóságon belül szervezetileg így kialakult választóvonalak azonban természetesen nem módosították azokat a tendenciákat, melyeket a zsidóság számára a társadalmi munkamegosztásban hagyományosan kialakult és el is vállalt szerepe határozott meg, s amelyek a magyarországi nemzeti piac állandó tágulása, erősödése s ugyanakkor a városias életmód- és viselkedésnormák elterjedése felé mutattak. Különösen szembetűnő volt ez a
