Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
ZSIDÓK A KOMMUNIZMUSBAN - MIHANCSIK ZSÓFIA INTERJÚI „Szóval azt mondja, aki zsidó, tartsa magát zsidónak?"
cal az antiszemitizmusra? Messze a Konrád. Egyrészt mert világhírű, másrészt mert ha valaki bő gatyáról beszél, akkor legfeljebb csak annyit mondanak rá, hogy Landesmann hülye. Ami igaz. De hát ezt nem a zsidó Konrád György mondta, hanem Konrád György magyar író és közéleti ember. De Konrád György személyét nem lehet elvonatkoztatni a zsidóságától. Mert mások tudják róla, hogy zsidó. Es miért mérvadó a maga számára a szélsőjobboldali rasszisták véleménye? Készült egy film, a Vérvádak Magyarországon. 1946-ban Kunmadarason agyonvertek három zsidót azzal, hogy kolbászba töltötték a keresztény gyerekek húsát. Hasonló vérvád volt Sárszegen. És a filmből kiderül, hogy 1994-ben Magyarországon, az érintett községekben ugyanez maradt az emberek véleménye. Nehogy azt higgye, hogy a maga kis intellektuális köre mérvadó. Szóval azt mondja, aki zsidó, tartsa magát zsidónak? Nem, én azt mondom, hogy a zsidóhoz nem lehet jelzőt illeszteni, mint ahogy a demokráciához sem. Ha a demokrácia népi, akkor az nem demokrácia. Ha a zsidóhoz jelzőt rakunk, akkor az az ember a továbbiakban nem zsidó. Lehet, hogy magyar. Igen. Csak nem fogadják el a szerencsétlent, ettől aztán identitászavara van, és neurotikus. Sajnos a többség nem tudja elfogadni a zsidókat. Nem hiszem, hogy ezt megtudjuk ítélni. Illetve ha arra gondolok, hogy a szélsőjobboldal hogyan jött ki a 94-es választásból, akkor afelé hajlok, hogy a magyar lakosság többsége nem antiszemita. És az MSZP hogy jött ki a választásból? Nézze: a MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) írt egy manifesztumot, amelyben elítélik az argentínai zsidó közösségi ház ellen elkövetett robbantást. A manifesztumot megküldték az összes vallási közösségnek és pártnak. Nem fogja elhinni: a Független Kisgazdapárt teljes mértékig azonosította magát vele és támogatta, a Magyar Demokrata Fórum nem azonosította magát vele, de támogatta, és ki az, aki nem felelt újabb és újabb felszólításokra sem? Az MSZP. Lehet, hogy helyeslik is a merényletet, ki tudja? Az MSZP-s tömegekről se képzelje, hogy elfogadják a zsidókat magyarnak. Az meg, hogy az SZDSZ-t a zsidókkal azonosítják, hülyeség abban az értelemben,