Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

ZSIDÓK A KOMMUNIZMUSBAN - MIHANCSIK ZSÓFIA INTERJÚI „Szóval azt mondja, aki zsidó, tartsa magát zsidónak?"

ba - vasárnap lévén zsinagóga nem volt nyitva -, megálltam bent, és megkérdeztem, hogy ki tud ivritül. Odajött egy fiatalember, hogy ő tud. Mondtam neki, hogy mi zsidók vagyunk, Magyarországról jöttünk, kevés pénzünk van, nincs szállásunk, zuhog az eső, kérlek, segíts nekünk. Azt mondta, hogy momento - mert olasz fiú volt -, majd egy perc múlva előkerült egy esernyővel és gumicsizmában, és addig járta velünk Velencét, míg nem talált nekünk olcsó szállást. És míg én kifizettem a szállást, a gyerek eltűnt, meg se köszönhettem neki. De velem is előfordul manapság, hogy felhív egy izraeli ismerősöm ismerőse, hogy bajban van, ott áll a Keleti pályaudvaron, életében nem volt Budapesten, nem tud magyarul, nincs szállása, segítsek neki. Ha lehet, elhelyezem, keresek neki szállást, ha nincs, nálunk alszik. Nem létezik, hogy én ilyenkor ne segítsek. De ilyenkor nem a „zsidóságon" segítek, hanem egy konkrét, bajba jutott embertársamon, aki történetesen zsidó. És ha nem lenne zsidó, akkor is segítenék rajta, mert szedtem én már fel amerikai baptista gyerekeket is a Hidasnémetiből Budapestre tartó vonaton: egy fillérjük sem volt, itt laktak és ettek nálam két napig, és nem éttették, hogy miért nem kell egy fillért sem fizetniük. Tehát Scheibernél aztán elkezdtek hozzánk csapódni ezek a gyerekek, akik magányosak voltak - és ez volt a többség. Maguk miért kezdtek el oda járni? Egyrészt mert érdekelt, hogy mit mond Scheiber, másrészt mert azt akartam, hogy a fiam is hallja. Mi heten mindig együtt mentünk, egy helyre ültünk, s ez sokaknak feltűnt ott. Megismerkedtünk másokkal is, kiderült, hogy mi utána nálunk folytatjuk a beszélgetést, és egyre többen jelentkeztek, hogy szeretnének ők is jönni. Tehát nem szervezte ezt a kutya sem: megszerveződött. Nemet senkinek sem mondtak? De igen. Mert ez így ment fél évig, és már annyian voltunk, hogy nem lehetett volna beférni a lakásba. Egyrészt nincsenek gumiból a falak, másrészt meg voltam győződve róla, hogy egy percen belül az állambiztonságiak fel fognak erre figyelni. Nem voltak illúzióim. Két feltétele volt, hogy bárki bekerüljön a társaságba: egyrészt az, hogy valaki mutassa be nekem vagy Laci fiamnak az illetőt, a másik, hogy mi hozzájáruljunk, hogy ide járjon. Aki nem így jött, azt az ajtóból elzavartuk. Ide tehát fél év után nehezebb volt bekerülni, mint az orvosi egyetemre. Noha itt az égvilágon semmi sem történt, azon kívül, hogy emberek beszélgettek, zenét hallgattak, esetenként a fiam gitározott és énekelt nekik, például Joan Baezt érdekes, hogy magyarul sohasem énekelt, ma sem. Tehát vagy kialakultak