Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)
KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT - KOVÁCS M. MÁRIA A numerus clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években
máit OTI elnöke Csilléry András lett, a MONE vezéralakja. A kormánytól a MONE azt követelte, hogy az új közszolgálati orvosállásokat az egyesületbe belépett keresztény orvosokkal töltse be. A szervezethez tartozó magánorvosok idősebb, szakmai múlttal rendelkező generációja ezzel egyfelől biztosította a munkalehetőséget a szakmába belépő fiatal keresztény orvosok számára, másfelől elhárította annak a fokozott piaci versenynek a nyomását, amelyet az egyetemről kikerülő fiatal orvosok ezrei jelentettek, akik részben éppen a MONE által kiharcolt faji kvótának köszönhetően most már túlnyomóan szintén keresztények voltak. A MONE tehát a közszolgálati állásokat a keresztény orvosok számára követelte. Ezzel azonban akarva-akaratlanul még erősebb faji színezetet adott az orvosi szakmában a piaci magánorvosok és a köztisztviselő orvosok között régtől létező szerkezeti megosztottságának. A húszas években megnyílt mintegy kétezer új állást már szinte kizárólag keresztény jelentkezők kapták meg, úgyhogy az alkalmazott orvosoknak már nem kevesebb, mint a négyötöde keresztény volt, miközben a zsidó orvosok fokozatosan kiszorultak a közalkalmazotti állásokból. 1930-ra az orvosi szakma belső szegregációja egyre élesebbé vált: miközben a zsidó orvosok háromnegyede piaci magánorvos, a keresztény orvosok kétharmada alkalmazott orvos volt. A harmincas évekre már az OTI által alkalmazott kétezerháromszáz orvos kétharmada is a MONE-soraiból került ki. A nagy válságig az orvosi szakma ilyen fokú belső megosztottsága a keresztény orvosok számára nem volt előnytelen. A MONE orvospolitikusai elégedettek lehettek magukkal. A fajvédő egyesület számára kiharcolták az alkalmazotti állások betöltésének informális, de effektív véleményezési jogát, így az egyesületi tagság a fiatal orvosok számára létkérdéssé vált. Igaz, az orvosi piac szegregációja, a közszolgálati orvosállások lefoglalása a keresztény orvosok számára egyben azzal járt, hogy az utóbbiak páciensei olyan szegényebb ügyfélkörből kerültek ki, amely az orvosi szolgáltatásokat saját erőből aligha tudta volna megfizetni. Azonban mindaddig, ameddig az állam állta a számlát, ez nem tűnt nagy problémának. Ugyanakkor a zsidó orvosok kiszorítása a közszolgálati állásokból mintegy rákényszerítette őket arra, hogy - tetszik, nem tetszik - a magánpiacon érvényesüljenek, itt tegyenek szert stabil ügyfélkörre. Arra pedig, hogy az orvosi piac ilyen fokú szegregációja a keresztény orvosok szempontjából hatalmas hiba volt, csak akkor derült fény, amikor a gazdasági válság az egész magyar társadalombiztosítás költségvetési hátterét megingatta, s a keresztény orvosok döbbenten vették észre, hogy a MONE irányítása alatt egy csőd szélére jutott állami intézmény foglyaivá váltak.