Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT - KOVÁCS M. MÁRIA A numerus clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években

Népszövetség egyszerre garantálta a nemzetállami szuverenitást és a kisebbségek jogait. A lengyelországi zsidó szervezetek ezért 1923-ban teljesen logikusan jártakel, amikor a lengyel numerus clausus tervezet ellen a Népszövetségben kerestek politikai szövetségest, hiszen Lengyelország az antanthatalmak garanciájának köszönhette állami létét és szuverenitását. A magyar zsidók helyzete egészen más volt. Először is ők nem egy győztes, hanem egy vesztes ország kormányával álltak szemben, amelyre a Népszövetség büntetőszankciókat és tilalmakat mondott ki. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ilyen körülmények között a magyar zsidóknak a lengyelekénél eleve sokkal óvatosabban kellett mérlegelniük, hogy mi a kockázata annak, ha a Népszövetséget a magyar kormánnyal szemben intervenció alkalmazására szólítják fel. A trianoni békekötés revíziójában még reménykedő Bethlenek oldaláról ugyanakkor "a zsidó közösség minden olyan lépése, amelynek célja a „külföld" véleményének befolyásolása lett volna, azt a rosszhiszemű vádat hozta magával, hogy - mint Bethlen István mondta -, a magyar zsidóság „nem teljesíti hazájával szemben kötelességét." Bethlen végső soron „valahogy úgy állította be a kérdést, mintha a magyar zsidók szinte túszok lennének itthon, kiknek sorsa aszerint javul vagy rosszabbodik, amint fajtestvérei a külföldön a revízióért küzdenek, „25 vagy sem. Másodszor, a numerus clausus ellenzékének mérlegelnie kellett azt is, hogy a Nép25. Szabolcsi Lajos, Két emberöltő, Az Egyenlőség évtizedei (18811931), (Budapest, MTAJudaisztikai Kutatócsoport, 1993), 352. old. szövetség meddig hajlandó elmenni az ellenzék támogatásában. A Népszövetség ezirányú elkötelezettségének megítélésében az ellenzéki liberális és baloldali körökön belül komoly vita volt. Jászi Oszkár és a polgári radikálisok egy része például a húszas évek elején még úgy látták, hogy Magyarország belső demokratizálásának legfontosabb eszköze a népszövetségi intervenció kiharcolása lesz. Velük szemben Vázsonyiék kezdettől rendkívül szkeptikusak voltak. A Népszövetség politikai prioritásait egészen másként látták, mint Jásziék. Utóbb helyesnek bizonyult értékelésük szerint a Népszövetség számára a húszas évek nagy kérdése nem a vesztes országok liberális erőinek külső intervencióval történő támogatása volt, hanem mindenekelőtt az új európai egyensúly biztosítása. Talán jobban látták azt is, hogy a Népszövetség természetes partnere Magyarországon nem a kormányra aligha esélyes liberális ellenzék, hanem a bethleni jobboldali kormánygarnitúra volt. Ebben a felfogásban tehát a numerus clausus ellenzékének politikai mozgástere nagyon leszűkült. A szélsőjobboldal folyamatosan újabb antiszemita intézkedéseket követelt. Vázsonyiék szerint nem lehetett kizárni, hogy ha ebben a helyzetben a Népszövetség a stabilizációs kölcsönt megtagadta volna, ezzel a lépéssel a liberálisok egyetlen taktikai szövetségesét, Bethlenéket gyengítette volna meg a szélsőjobboldallal szemben. Mindazonáltal Vázsonyiék nemcsak efféle közvetlen politikai megfontolásból