Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

AZ ASSZIMILÁCIÓ KORA - BÁCSKAI VERA A pesti zsidóság a 19. század első felében

A zsidó kézművesek 1833-ban 33 különféle mesterséget űztek, közöttük olyan ritkábban előforduló és főleg városi keresletre termelő szakmákat, mint esernyőkészítő, optikus, rézmetsző, sírkővésnök stb. A legnépesebb szakma a szabóké volt, 54 mester 45 legénnyel dolgozott. Akadt olyan szabóműhely, amely hat, illetve kilenc legényt foglalkoztatott - ezek már szinte konfekciós vállalkozásoknak is tekinthetők. Létük igazolni látszik a céhes szabók ismétlődő vádját, hogy az ócskaruhákkal kereskedő zsidók valójában a zsidó (és más kontár) szabók által készített új ruhákkal kereskedtek. A második legnépesebb kézműves csoportot a pipakészítők alkották, e szakmában 23 mester 25 legényt foglalkoztatott, itt is találunk nyolc legényt foglalkoztató, kisebb üzem méreteit elérő műhelyt. Tíznél több mestert számoltak a szobafestők, illetve a likőr- és pálinkafőzők. Köztudott, hogy a kézműves-mesterségek nem örvendtek nagy népszerűségnek a zsidó lakosság körében. Nemcsak azért, mert általában szerényebb haszonnal, a meggazdagodás kisebb, az önállósulás távolabbi esélyével kecsegtettek, mint a kereskedelem. Mivel vallásuk miatt a céhbe nem léphettek be, a céhes mesterek eredményesebben küzdhettek a „zsidó kontárok" ellen, mint a kereskedők, akik kénytelenek voltak a tanácsi engedély alapján végzett működésüket elfogadni. A kézművesek igen nagy hányada a tulajdonképpen illegálisan itt tartózkodók és főképpen a 10 évnél nem régebben letelepedettek közül rekrutálódott, és figyelemreméltóan magas volt arányuk a pesti születésű fiúk és a vők körében. Növekedett az értelmiségi foglalkozásúak száma is, de arányuk nem haladta meg az 5%-ot. A legnépesebb csoportot továbbra is a tanítók, tanárok, nevelők alkották számuk 1833-ban a rabbival együtt 17 fődé ekkor már tíz orvos, kilenc sebész, öt fogorvos és hat bába működött a közösség szolgálatában. Az értelmiségi foglalkozások nemigen vonzották a vagyonos kereskedő családok fiait, körükben egyetlen tolerált vagy kommoráns nem fordult elő, a pesti születésű fiúk sem igen törekedtek e pályákra. Valamivel nagyobb volt a vők aránya az értelmiségiek között, jelezve, hogy a pesti kereskedők fiaikat a század elején nemigen nevelték a csekély jövedelmű értelmiségi pályákra, lányaiknak azonban már szívesebben kerestek férjet körükből. Az értelmiségiek egyharmada öt évnél kevesebb idő óta működött a városban, annak jeleként, hogy a kézművesiparhoz hasonlóan e foglalkozások is csak a század első negyede után kezdtek nagyobb arányban meghonosodni a zsidó közösségben. Kétségtelen, hogy a pesti zsidó közösség foglalkozási megoszlása összetettebb volt, és nemcsak kereskedőkből állt. Mondhatnánk úgy is, hogy valamivel kevesebb mint a fele nem a kereskedelemből élt. Az azonban vitathatatlan, hogy a kereskedők aránya körükben messze meghaladta a városi átlagot, és hogy az igazi nagy vagyon és a gazdasági élet fontos pozíciói csak a kereskedelem által váltak elérhetővé. De, megint csak a közhiedelemmel ellentétben, e sikereket a pesti zsidó kereskedőknek csak kis töredéke mondhatta magáénak.