Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

ÉLET A KULTÚRÁBAN - LACKÓ MIKLÓS Zsidók a budapesti irodalomban (1890-1930)

talom utáni vágy. Felületesen művelt, az élet élvezetére is beállított típus ez. A „fiak" másik típusa a külsődlegesen erősen asszimilálódott, européer sznob „kultúrzsidó", akinek régebben annyiban lehetett pozitív szerepe, amennyiben a magyar maradisággal szemben elősegítette az új tehetségek felszínre kerülését, de ezzel - az írók szerint - el is végezte küldetését, s így a „Korroborit" vele szemben már föl kell mondani; voltaképpen eszes, a városi tömegkultúra által feldobott, a divat műfajaiban otthonos típus ez, nem igazi alkotó tehetség, hanem a magyar zsenibe kapaszkodik. E típus pozitívabb válfajai: a szabadgondolkodó, forradalmárságra hajló zsidó (voltaképpen a modern kritikus értelmiségi típusa), s az elmélyült szellemi életet élő (ezért a magyar kultúra „vezetésére" igényt nem tartó) zsidó értelmiségi. S végül itt van ebben az irodalomban a „mélyzsidó" intellektuel típusa. Ez a típus, melyet már Szabó Dezső Elsodortfalujában is megtalálhatunk, voltaképpen a népi vátesz ill. próféta modern budapesti zsidó változata: pozitív vonásokkal ábrázolt típus, mélyen, aggódóan szereti fajtáját, de elfogadja az új korszak disszimilációra ösztönző nyomását, a kirekesztést a zsidó „sorsba" visszanyúló okokkal, s a zsidó „bűnökkel" - a gazdagságra törekvéssel, az asszimiláció mohó vágyával, a befogadó nép helyett átvállalt (s ezért a néptől idegenné váló) forradalmisággal - magyarázza. Az itt felvázolt típusok végül is mind arra világítanak rá, hogy a 20. század első felében az országban és a budapesti életben a zsidókérdés még eleven, feloldatlan problémáktól volt terhes. Hogy hogyan alakultak a dolgok a későbbi és a mai irodalomban, az újabb érdekes kutatások témája lehet.