Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

ÉLET A KULTÚRÁBAN - LACKÓ MIKLÓS Zsidók a budapesti irodalomban (1890-1930)

gat és befogad? / Számkivetetten is így vagyok, így leszek én a fiad." Az önmagát szinte büntető zsidó típus még Szerb Antal Utas és /lo/dvi/ág-iban is feltűnik, persze a Szerbre jellemző ironikus formában: amikor a regény főhőse végre az olasz Gubbióban, egy hegyi kolostorban megtalálja Ervin barátját (akit akkor már Pater Severinusnak neveznek, s hat éve él egyszerű szerzetesként), s megkérdezi tőle, hogy miért nem akart legalább szerzetesi karriert csinálni, Ervin így válaszol: „Azért nem, mert előmenetelemet nem annak köszönhettem volna, hogy jó szerzetes vagyok, hanem olyan tulajdonságaimnak, amelyeket még világi életemből, sőt az őseimtől hoztam magammal. A nyelvtehetségemnek, meg annak, hogy egyes dolgokat néha gyorsabban és jobban meg tudok fogalmazni, mint rendtársaim egy része. Szóval a zsidó tulajdonságaimnak." S amikor a főszereplő azt kérdezi Ervintől, hogy rendtársai hogyan tekintik azt, hogy zsidó volt, Ervin így válaszol: „... csak előnyömre volt. Mert akadtak egyes rendtársaim, akik éreztették velem, hogy mennyire idegenkednek a fajtámtól, és így alkalmat nyújtottak nekem a szelídség és önmegtagadás gyakorlására ..." Említésre érdemes még egy típus, melyet egyébként a zsidó és nem zsidó írók írásaiban már a századelőtől megfigyelhetünk; az álcázott zsidó már említett típusa; az írók azon törekvése, hogy a társadalmi helyét, beállítottságát, magatartását tekintve csak zsidónak elképzelhető alakok zsidó mivoltát elhallgassák, s ilyen módon a zsidókérdés kényes témáját elkerüljék. Csak egyetlen, de jellegzetes, késői példát említek: Déry Tibor Befejezetlen mondat-znak főhőse, Parczen Nagy Lőrinc, ez a nagypolgári származású, helyét kereső, a munkásokkal, a számára jórészt mindig idegennek maradó munkásmozgalommal kapcsolatba kerülő típus - egész családi környezetével együtt - Budapesten csak zsidónak képzelhető el. Ezt azonban az író nem közli velünk. A 20. századi magyar regényirodalomnak csak néhány jellegzetes művét emelem ki - nem feltétlenül a szerzők legjobb, de számunkra most jó példákat nyújtó munkáit. A fiatal Herczeg Ferenc sok zsidó figurát ábrázolt, s a későbbiekhez képest enyhén liberális antiszemitizmusa sok bírálatban is részesült. A századforduló előtt és körül „az volt a törvény - írja memoárjában -, hogy a zsidót csak zsidó író figurázhatja ki, az Goldstein Számi c. bohózatot is írhat, amelyben a zsidó torzképét mutatja be, a kereszténynek ilyenektől óvakodnia kell, nehogy reakcionárius és antiszemita hírébe keveredjen." O maga nem fogadta meg ezt az óvatoskodó tanácsot: a századfordulón megjelent Andor és András című, nagyrészt párbeszédekben zajló regénye, melyet - ahogy visszaemlékezéseiben említette - saját szórakozására írt, s amelynek bátor ironikus hangját az egészen fiatal Fülep Lajos is nagy dicsérettel illette, a budapesti zsidókérdést állította középpontba. A két barát, a vidéki úri családból származó András, s a pesti zsidó Andor-mindketten újságírók-társadalmi élményeit taglalta. Ezek előterében természetesen a polgári konfliktusok két nagy témája áll: a gazdagodás, a feltörekvés, s a szerelem. A fiatalemberek élesen különböznek egymástól: Andor nyüzsgő, mindent kritizáló, szkeptikus alkat, aki folyto-