Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

ÉLET A KULTÚRÁBAN - LACKÓ MIKLÓS Zsidók a budapesti irodalomban (1890-1930)

nagyvároshoz való vonzódás sohasem jelentett számukra kritikátlan azonosulást. Az új élmények lényege: a nagyváros új társadalmi szövedékének, tagoltságának, sokféleségének, szenzációinak, s különösképpen új szociális problematikájának, a nyomornak, a vidéki nép migrációjának, az új asszimilációval együttjáró társadalmi problémáknak az átélése; másfelől a szabadabb nagyvárosi individualizmusnak, s a vele együttjáró „elidegenedésnek", a tömeges magánynak a megismerése. Átélése mindannak, ami Londonban, Párizsban a 19. század 30-as-40-es éveiben, Berlinben valamivel később következett be. Bródy Sándort ennek az új emberi bolynak a születése nyűgözte le. Egyik karcolatában, mely a Budapest reggel címet viselte, a századfordulón így írt: „A budai vár bástyájáról nézem a hajnalt és abban Budát, az öreg urat és a feleségét, a kikapós menyecskét, Pestet ... Maga a bal part, a nagy, az ifjú város szendereg ... Az előkelő város későn kél, a szűk utcák még néptelenek és mozdulatlanok most is. A munkásváros-részek azonban mind talpon vannak már, a tőke vidéke, a Lipótváros is nyitogatja a kirakat nélküli boltjait. Megmosdatták az utcákat is és íme, még hét óra sincs és vibrál, zajong az egész. De milyen egész ez! Nem sokemeletes, csaknem egyforma házak tömege, amelyből monumentumos épületek emelkednek ki részarányosán. Már nagy (a város), de még lehet látni, hogyan lett naggyá; még vannak kertek a magánházakban, még vannak bogárhátú kicsiny házak és nagy, nagy udvarok. Patriarchális öreg fák támaszkodnak a hirdetésekkel telepingált óriási tűzfalhoz, a nyaralók betörnek a városba mindenfelől és az elegáns boulevardból, az impozáns és előkelő Andrássy-útból kisvárosi utcák nyílnak. Ahova nézek, csaknem minden foltnak más a karaktere, a különféle stílusok ülnek orgiát itt... Villák, olyanok, mintha templomok lennének, és templomok emelkednek kecsesen, frissen, vidáman... itt és ott is építenek, látom az embert, amint a kupolát, a keresztet aranyozza. Egy város, amely ma építi templomait!" A születés látványának az öröme nem halványítja el az új nagyváros átkait, bűneit sem. Egyik írásában Budapest bűneiről ír Bródy: „Melyek a város tipikus bűnei? Budapest már elég nagy arra, hogy érdemes ezek után kutatni". S pontokba foglalja a bűnöket: a nyomort, a pénzsóvár kizsákmányolást, s a többit - csak a „rossz lányoknak" kegyelmez meg, s emeli ki őket a bűnösök közül, „helyettük - írja rendkívül jellemzően - be fogom venni az úri családból eredő házassági szédelgőket." A megszokott, magától értetődő városiasság előőrsei ezek az írók. Az ugyancsak zsidó származású német Walter Benjamin, a nagyvárosi modernizmus keletkezésének ihletett kutatója írja egyhelyütt a 20-as években: „Ha a szerzők születési helye szerint minden városleírást két csoportba oszthatnánk, bizonyára az derülne ki, hogy olyan, amelyet helybeli írt, sokkal kevesebb van. Az írás felszínes indítéka, az egzotikum, a pittoreszk csak az idegenre (a vidékire) hat" (magyar vonatkozásban gondoljunk a régi Gvadányira). „Helybeliként meglátni egy várost - ehhez más, mélyebb mozgató erőkre van szükség. Akit ezek mozdítanak, a messzeség helyett a múltba utazik. A helybeli útikönyve mindig az emlékirat rokona: aki írja, gyermek-