A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)
PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PETER JELAVICH A berlini kabaré mint a metropolisz-lét montázsa
felfogásukban visszavonhatatlan átalakulást kell megtapasztaljanak. „Mert korántsem lehet véletlen és minden következmény nélkül való, ha netán úgy döntünk: esténket Goethe „Iphigéniá"-ja helyett in-kább a Huline-fivérek, a Barrison-lányok, artisták és zenebohócok társaságában kí-vánjuk eltölteni. Akit pedig előző este mindenestül elbűvölt a kígyótánc rejtélyes varázsa, az másnap reggel aligha ül ugyanúgy íróasztalához, hogy klasszicista modorban folytassa egy dráma soron következő felvonását." Ha Bierbaum, mint idéztük, azzal érvelt, hogy a modern közönség többé nem képes végigülni egy többfelvonásos színdarabot, úgy ezt Panizza most azzal toldja meg, hogy már az is kétséges, vajon maguk az írók képesek-e még efféle darabokat írni, hiszen ha egyszer a vaudeville széttöri a klasszicizmus auráját, azt többé lehetetlen helyreállítani. Ennek bizonyságát látja Franz Stuck festményein, Wedekind darabjában, a „Tavaszi ébredésben", avagy Otto Erich Hartleben versciklusában, a „Pierrot Lunaire"-ben - megannyi példaként arra, hogy a vaudeville szelleme immár a magas művészet csaknem valamennyi ágába és műfajába behatolt. Panizza saját, 1894-ben írott botrányos darabja: „A szerelem tanácsa" (amely miatt istenkáromlás vádjával egyévi fogházra ítélték), hasonlóképpen bőséggel él a birkózó-számok, gimnasztikai mutatványok vagy a nyers szexualitás vaudeville-ből kölcsönzött hatáselemeivel. 20 20. Oskar Panizza: „Der Klassizismus und das Eindringen des Variété", Gesellschaft 10/12 (1896 okt.) - 1253,1256,1267. o. Panizza személyét illetően további információk találhatók Peter Jelavich i.m. Jó néhány kortárs író osztozott Moeller van den Bruck azon ítéletében, miszerint „ha korunknak van egyáltalán bármi stílusa, úgy azt a vaudeville-stílusban (Varie'téstil) kell feltalálnunk." E ténymegállapítást közös alapnak tekintve ezen írók egyszerre próbálták megreformálni, új életre kelteni mind a magas-, mind a populáris kultúrát. Miközben bírálták a korabeli varieték nem egy ízléstelenségét, maguk is megpróbálkoztak azzal, hogy e populáris műfajt művészi eszközök révén „feljavítsák", „megnemesítsék" {veredeln). Ugyanakkor hittel vallották, hogy a magas kultúra éppúgy jelentős változtatásokra szorul. Hiszen míg az elitművészet jórészt élettelen neoklasszicista epigonizmussá torzult, addig a művészeti „avantgárdé" tendenciái túlságosan is elrugaszkodtak a szélesebb értelemben vett művelt közönség élményvilágától és befogadókészségétől. Egynémely kritikus aggódva figyelmeztetett, hogy a legtöbb modernista irányzat máris túl nagy követelmények elé állítja az átlagközönséget. Egy zenekritikus például amiatt, hogy az operaközönség jelentős része átpártolt a varietéhez, az egyszerű, melodikus dallamvczetés kiveszését kárhoztatta a Wagner utáni operák és szimfóniák hangzásvilágából: „A zeneszerető publikum nem fogja sokáig elviselni, hogy melódiák és egészséges zenei élmények helyett minduntalan kontrapunktális kísérletekkel és agyonpontozott kotta-mutatványokkal traktálják. Ha az operaházak és koncerttermek továbbra is makacsul ellen54-74. oldalain; valamint Michael Bauer: Oskar Panizza: Ein literarisches Porträt (München, 1984) c. monográfiájában.
