A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PETER JELAVICH A berlini kabaré mint a metropolisz-lét montázsa

gozódás ment végbe. A főváros legelőkelőbb sugarútja - a császári palota s a Brandenburgi Kapu közt hosszan elnyúlva - továbbra is az operaházzal, az egyetemmel és más reprezentatív középületekkel szegélyezett Unter den Linden maradt. Más központi fekvésű sugárutak ugyanakkor kormányzati (Wilhelmstrasse), bank(Behrenstrasse), bevásárló- (Leipzigcrstrasse) avagy szórakoztató központokká (Friedrichstrasse) váltak. Mindezen túl már a századforduló idején erősen érzékelhető volt a város súlypontjának „nyugat felé való eltolódása". Itt olyan új bevásárlónegyedek és szabadidő központok alakultak ki, mint a Tauentzienstrasse, a Kurfürstendamm és környéke, míg ettől még nyugatabbra, a grünewaldi részen előkelő villák sokasága nőtt ki a földből. Az erősen polgárosodó metropolisz egyes részeinek összeköttetése a közlekedés új, a korábbinál jóval gyorsabb szállító eszközeit tette szükségessé. A lófogatú omnibusz-járatok már 1865-ben megindultak, ezeket a századforduló táján mindenütt villamosok váltották fel. A városi gyorsvasút-rendszer kiépítése 1882-ben kezdődött, s húsz év múltán immár az első metróvonalat is üzembe helyezték. A tömegközlekedési eszközök rohamos elterjedése egyik leglátványosabb jele volt az új Berlin lázas és hektikus életritmusának. A tehetősebb középosztálybeliek számára a birodalmi Berlin legfőképp a fogyasztói javak és élvezetek pazar bőségét jelentette. A városközpontban ugyan már az 1870-es évek idején is létezett egy clő4. Kari Scheffler: Berlin: tin Stndtschiásal (Berlin, 1910) - 267. o., valamint Arthur Eloesser: „Gedanken in einem Grillroom" (Berlin, kelő üzletekből álló árkádsor, ám a modern kényelem s az élvezetek áhított szentélye igazából csak a „Warenhausban", a nagyáruházban öltött testet. Mint azt Leo Colze, egy kortárs esszéista írta 1908-ban: „Berlint négy hatalmasság uralja, négy koronázatlan császár - a Wertheim, Tietz, Jandorf és a Kaufhaus des Westens áruházak." E funkcionálisan tervezett, tágas belső terű, fényárban úszó vásárlócsarnokok a modern tömegtermelés valamennyi csodáját egyszerre kínálták a fogyasztónak. A gyári munkásnak vagy a vevőkörét mindinkább elvesztő kiskereskedőnek ezek az áruházak, meglehet, csak a kapitalizmus könyörtelen mohóságát jelképezték, ám azok a polgárok, akiknek bőven akadt költenivalójuk, valóságos fogyasztói paradicsomot láthattak bennük, hol egyazon helyen a legközönségesebb szükségleti cikktől a legrafináltabb luxusigényig úgyszólván minden vágyuk azonnal teljesülhetett. Miként azt Franz Hessel, egy jó szemű kortárs esszéista írja, ki bevallottan szeretett elvegyülni a modern berlini élet csábító forgatagában: „Ölünkben imént vásárolt portékáinkkal letelepszünk egy gránitpadra az áruházak pazar átriumában, napfényes télikertjeiben. A pihenőtermekben művészi tárlatok kínálnak felüdülést játékok és fürdőszoba-berendezések csillogó sokaságától káprázó szemünknek, hogy azután dekoratív selyem és szatén baldachinok alatt továbbhaladván illatos szappanhegyek, bizarr fogkefe-erdők közt folytassuk utunkat." A tehetős polgárság gyermekeit kiváltképp magával ragadta a fo1910), in: Die Strosse meiner Jugend: Berliner Skizzen (Berlin, 1987) - 78-80. o.