A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)
PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PAUL BOYER Az amerikai nagyvárosok erkölcsrendészeti reformjainak két arca
A Nagy Tavak vidékén lévő, nem sokat ígérő mocsaras területet Frederick Law Olmsted tájrendező és több tucat építésztársa Dániel H. Burnham irányítása alatt változtatta át a világkiállítás színhelyévé. A pazar kiállítási épületek egy gyönyörű tó és sétány körül helyezkedtek el. A látnivalók együttes hatása csodálattal elegy, szinte vallásos áhítatot ébresztett a látogatók millióiban. E tiszavirág életű alkotás fenséges szépsége fényképek, újságok és személyes beszámolók közvetítésével mindenhová eljutott, s mélyen beleivódott a nemzet tudatába. „Az emberek akkoriban »álomváros«-nak nevezték - írta Charles Mulford Robinson várostervező egy évtized múltán -, de az álom túlélt minden mást." A nagyvárosok reformerei számára a világkiállítás erkölcsi jelentősége természetesen még esztétikai jelentőségét is felülmúlta, íme, a rendezettebb és fölemelőbb városi környezet megteremtése lehetséges, és e környezet mély hatást gyakorolhat az emberi magatartásra. íme, lehetséges egy város erkölcsi meghatározottságát a fizikai környezet megváltoztatásával befolyásolni! „Mindenütt a rend uralkodott - folytatta William Rainsford -; ...sehol semmi féktelenség, semmi illetlen vigadozás. Mintha csak a hely szépsége tette volna a 24. Charles Mulford Robinson: Modem Civic Aft; or, The City Made Beautiful (New York G. P. Putnam's Sons 1903) 371. Vö. Charles Zueblin: „»The White City» and After", Chautanquan 38. évf. (1903 dec.) 372-384. o. 25. Rainsford: The Story of a Varied life 329,330. 26. John J. Ingalls: „Lessons of the Fair" in: Cosmopolitan 16. sz. (1893 december) 141-149, az idézett részek: 143, 144; John Coleman Adams: „What a Great City Might Be - A Lesson from the White City" in: Sew England Magazine, új évf. 14. sz. (1896 március) látogatókat is gyöngédebbé, boldogabbá és önérzetesebbé." A világkiállítást a kortársak ismételten ebben a hangnemben méltatták. „Emberek sokasága még... sohasem mutatott ilyen mértékű odaadást a rendezettség iránt" - lelkendezett John C. Adams a New EnglandMagazine-haw. „Az emberek meglepő fegyelmet és önuralmat tanúsítottak hangoztatta egy másik megfigyelő -, ...Versailles vagy Fontainebleau udvaroncai sem viselkedhettek volna illőbben vagy mutathattak volna a hely és az alkalom méltósága iránt nagyobb tiszteletet, mint az egyszerű, névtelen munkásoknak ezen tömegei... A modern társadalom tudatlanságának, bűneinek, nyomorúságának, szegénységének és ostobaságának árnyékában... a kétségbeesés tűnik az egyedüli elfogadható világnézetnek; itt azonban minden kétség és csüggedés szertefoszlik." 26 A világkiállítás tehát örömüzenetet hozott az 1890-es években a nagyváros erkölcsi ébredését hirdető próféták számára. „A Fehér Város nem megdicsőülés - hangoztatta a Cosmopolitan egyik cikkírója -, hanem remény." De hát miféle remény? A választ John G. Adams tömören így fogalmazta meg a világkiállítás befejeztével: „A nagy Fehér Város eltűnik. Ám... meg fog3-13, az idézett rész: 6. 27. Adams: „What a Great City Might Be" 13; Bourget: „Farewell to the White City" in: Cosmopolitan 16. sz. (1893 december) 135. Vö. JohnW. Reps: The Making of urban America: A History of City Planning in the United States (Princeton, Princeton University Press 1965) 498; David F. Burg: Chicago's White City of 1893 (Lexington, Ky., The University Press of Kentucky 1975) 7. fej. „Visions of the Celestial City" 286-348.