A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - BRIAN LADD Polgári öntudat, önkormányzati vállalkozás és a városi viszonyok Németországban

prostitúció mellett immár a szociáldemokráciával is számolni kellett!) szolgáltak nyomatékos érvként bármely reformhoz, ám főként a lakáspolitika és a városi tömegközlekedés decentralizációs célzatú megváltoztatásához. Balduin Schilling, a Kölni Városi Tanács egyik centrumpárti reformista vezére a városba való beáramlást egyenesen „korbetegségnek s a jövő legfőbb veszélyének" nevezte egy 1887-es képviselőtestületi vitában, amelyben paradox módon éppen az elővárosok közigazgatási annektálása mellett érvelt, mondván, hogy a város elszabadult növekedésével szembeni leghatékonyabb eszköz az önkormányzati felügyelet kiterjesztése.

2 Azok, akik a modern urbanizáció hatásaitól a városlakók testi-lelki épségét, társadalmi egyensúlyát féltették, mindinkább hátat fordítottak az iparosodás szülte nagyvárosoknak, hogy helyettük inkább régi minták sugallta új terveknek szenteljék figyelmüket. A nagyság - a monumentalista városesztétika, a széles utak és magas házak - erősödő kritikája a modern nagyváros fizikai és társadalmi közegével szembeni általános kiábrándultságot tükrözte. A korábban tisztán formai, építészeti viták mind gyakrabban csaptak át antiurbánus moralizálásba és romantikus nosztalgiázásba. Az urbánus decentralizálás hívei szakmai érveiket rendre az egybezsúfolt tömeg veszélyes voltával s az egyedül álló, kertes családi ház jótékony, erényserkentő hatásával támasztották alá. Mint láttuk, velük szemben a közgazdászok és városfejlesztők, akik továbbra is kiálltak a „Mietskaserne"-k szükségessége mellett, azzal 21. StW Köln, 1887. oki. 21.- 353.0. vádolták a lakásügyi reformereket, hogy a városokat mindenáron a falvak képére igyekeznek átformálni. A reformmozgalmak érezhetően hatottak a városfejlesztői gondolkodásmódra. A századfordulóra a városvezetők beszédeiben méltatott „nagysághoz" immár nem társultak többé a „Grossstadt" azon jelentésárnyalatai, amelyek korábban a méretes arányviszonyok büszkén vállalt kivételességét érzékeltették. Az elöljárók ugyan továbbra is szívesen látták az irányításuk alá tartozó városok lakosságának, területének és vagyonának gyarapodását, nemkülönben e felhalmozódó javak nyomán a kulturális lehetőségek bővülését, ám városaik küllemével, azok tényleges formáival már korántsem voltak mindenkor elégedettek. Utólag persze lehet a reformereket azzal vádolni, hogy az „antiurbánus várostervezés" apostolaiként a modern nagyvárost valami szolidabb, kötöttebb és kezelhetőbb közeggel próbálták felváltani, csakhogy azok számára, akik a korabeli városirányításban tevőlegesen részt vettek, az efféle kritika vajmi keveset nyomott volna a latba, minthogy ők maguk jobbára semmiféle városfejlesztési elvet vagy koncepciót nem dolgoztak ki. Hiszen a város valójában még a módszeres szaktanulmányok szerzői: Reinhard Baumeister vagy Stübben számára sem jelentett egyebet eseti problémák halmazánál. És bár e problémákra sok esetben sikeres gyakorlati megoldásokat találtak, e megoldások nem valamely utópikus jövőképből, de nem is a modern nagyváros jellegét markánsan meghatározó elképzelésből követ-