A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - CHARLES E. G. MASTERMAN London élete - mai szemmel

kasok ők, azok, akik a környék gazdag és sikeres urait alkalmi gyönyörhöz segítik, ezerféle igényét kiszolgálják, azok, akik a gyártelepek s a villasorok közti negyedek udvarait és sikátorait lakják, egymás hegyén-hátán összezsúfolódva, bűn és betegség könnyű prédáiként. Mindez továbbra is meglehetősen akut probléma, s felszámolása egy sereg teendőt jelöl ki e mostani nemzedék számára. Ám ezek a szegények jobbára a letűnő múlt rekvizitumai, s minthogy a civilizáció e mai trendje mindenestül ellenük dolgozik, óhatatlanul eltűnésre vannak ítélve. A gazdasági s nemkevésbé az eltökélt emberbaráti érdek előbb-utóbb kikényszeríti maradványaik végleges eltakarítását, s bízvást eljön a nap, midőn akár a magánvállalkozás, akár a közcélú beavatkozás felszámolja majd e nemkívánatos televényt, hogy mind, akik ez idő tájt még meghúzódnak benne, egykoron - akárcsak fölemelt kő helyén a riadtan szétrajzó rovarvilág- kérlelhetetlenül kitakartassanak a napvilágra. Hanem az itteni „szegényektől" meglehetősen elkülönülve él egy másik, hasonlíthatatlanul nagyobb londoni néptömeg, amelynek aránya már csakugyan aggasztó, s méltán nyugtalanítja képzeletünket: az a város kopár, ingoványos vagy elhagyatott részeit megtöltő sokaság, amely naprólnapra növekedvén ezerkarú hidraként fojtogatja s ragadja magához a szomszédos negyedeket. Egyedülálló jelenség, merőben új probléma ez a világtörténelemben. A London lakosságát alkotó társadalmi osztályok egyfajta makacs szegregációs folyamat eredményeként mindinkább elszakadnak egymástól, s mára ez az elkülönülés immár számos nagykiterjedésű övezetben végbement. Számos északi nagyvárosunk hegyek övezte völgykatlanokba települt, hol az eszesebbje és tehetősebbje körgyűrűszerűen mindinkább kiköltözött a „kráter" peremére, míg a dolgozó néposztályok odalenn a mélyben, a kohók és gyárak zajában, füstjében zsúfolódtak össze. A szegregáció azonban kétségkívül itt, Londonban érte el legszélső határait. A város közepén ott a „City", mely változatlanul a kereskedelem s a pénzvilág szívének számít. Innen nyugat felé haladva a jól ismert kép fogad: teraszok, parkok és ligetek által rejtett pompás villák, hol napjainkban a világ minden gazdagsága, pazar fényűzése alighanem a legkérkedőbb módon összpontosul. Hanem a cityt bármely más irányból megközelítve ugyancsak eltérő látvány tárul elénk. Füstös és szenynyes utcák mérföldeken át, hol a mindent átható nyomorúság egyhangú képét legfeljebb kirívóan rút középületek: a környék lakóinak emelt templomok és iskolák törik meg. ím, itt tenyész, e kusza, rendetlen negyedekben - a gondolkodó, lázasan sürgő és nagyvilágin fecsegő London árnyékában, a kereszténység huszadik évszázadának kezdetén - a teremtés merőben új faja: korunk közemberének vég nélküli, arctalan sokasága. Lám, csakugyan, itt él tömegével az elkövetkező század átlagembere, a legújabb kori „John Smith", kinek céljait, eszményeit, konkrét életviszonyait ez idő tájt még oly kevéssé ismerjük. Az elmúlt száz év során elődei a földet odahagyván beköltöztek a városba, s ő, immár születésétől tömbházak neveltjeként, legfeljebb véletlenül emelte tekintetét az ólomszürke nagyvárosi égre - most pedig, hogy esen-