A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

PERIFÉRIÁN - DIÓSI ÁGNES Hol lesz majd lakóhelyük?

A volt állami gondozottak egy része a megszűnt munkásszállókról került az utcára. Az „intézetis" minősítés meglehetősen alacsony fokozatot jelent a hajléktalan-társadalom hierarchiájában. A hajléktalanok ügye a szociális munkások vállán nyugszik, pontosabban: arra nehezedik. A - sokszor elviselhetetlen - nehézség leginkább abból adódik, hogy a hajléktalanságot sokkal keményebb okok idézték elő, mint amelyek szociális munkával orvosolhatók. Kikerülni a problémát természetesen nem lehet, hiszen épp csak a szemünket nem szúrja ki. Két megközelítési mód kínálkozik: felszíni kezelés, amely a legalapvetőbb szükségletek kielégítésére szorítkozik: megmenti a rászorulót az éhhaláltól és a megfagyástól, de helyzetén nem változtat; vagy azon kevesek életének megváltoztatása, akiknek a sorsában fordulat következhet be a gondozás nyomán. Hogy hányan vannak a hajléktalanok valójában, pontosan nem tudható, mert regisztrálni csak azokat lehet, akik a szociális szférában valahol megjelennek: hajléktalan-szállón, ingyenkonyhán, utcai gondozásban vagy másutt. Az ezen a területen dolgozók véleménye szerint sokszorosan többen vannak azok, akik nem jelennek meg, akikhez nem jut el a gondoskodás. A tekintetben, hogy hányszor többen, csak óvatos becslésekre szorítkozhatnánk. És teljes körű felmérés a regisztrálhatók körében sem volt. Egy részleges, 545 főre kiterjedő vizsgálat 1992-ben három budapesti és tizenegy vidéki terepen történt. Egy 1987-es tanulmány 30-60 ezerre becsüli a hajléktalanok számát. Létezik persze olyanfajta közelítés is a kérdéshez, amely valamilyen prevenciós törekvés formájában a további hajléktalanságok megelőzésére irányul. A hajléktalanság nemcsak következménye kemény gazdasági-politikai tényezőknek, hanem oka is egyben különböző devianciáknak. Joggal feltételezhetjük, hogy a szóban forgó emberek eredendően nem bűnözők, alkoholisták, kábítószerélvezők vagy öngyilkosságra különös hajlammal születettek, sokkal inkább, hogy mindezek a körülményeikből következnek. Ugyancsak a körülményeikből következnek a betegségeik. Ekképp a következményekből okok is válnak, amelyek megnehezítik a körülményekből való kilábalást. Gyakori ezért a csöves életmódra való berendezkedés, de azért a csöves jelenség mégis más, mint amiről itt most szó van. A csövesség egy tizenöt évvel ezelőtti társadalmi állapot kifejezője volt, és nem a legalsó rétegre jellemző. Ma is vannak konszolidáltabb körökből való narkósok, otthonról elcsavargók - nem róluk van szó. Hanem azokról, akiknek életét a társadalmi meghatározottságú szegénység terelte e legreménytelenebb helyzetbe.