A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - NAGY LAJOS Pincenapló (részletek)

Ennyit mondtam neki, s amit mondtam, abban még nem volt politika. Még nem szállhattam le ennek az „általános emberi" szemléletnek a magasáról, s nem magyarázhattam meg, hogy: most azonban másról is szó van! Amikor megszólalt a feloldó jeladás, egyenletes, vigaszt hozó hangjával, szinte kedves zene volt a fülünknek, s rohantunk fel a napvilágra. Fölfelé jobban rohantunk, mint lefelé. Örültünk, hogy egy halálos veszedelem már elmúlt a fejünk felől. És sunyi ravaszsággal számolgattunk. Mondjuk, hogy át kell esnünk összesen húsz támadáson. Egyet már ép bőrrel megúsztunk, csak tizenkilenc van hátra. Másokra, akik meghaltak, csak nyugalmasabb percekben gondolhattunk, Istenem, hát nem borzasztó? - ez volt minden bölcsességünk. Mindennaposak lettek a légitámadások. A félelem, az alvás hiánya megviselte az embereket. Különösen azok vesztették el a tűrőképességüket, akik már átéltek egy katasztrófát; a vakremény éltetett mindnyájunkat, a vakhit sérthetetlenségünkben, de ezek már elvesztették a vakhitre való képességüket. Sőt a derült égből is bombacsapást vártak. Támadás érhette az embert mindenfelé városban. Ilyenkor idegen pincébe kellett menekülni. Akik valahol a szabadban látták a géprajt közeledni, azt mondták, hogy a látvány nagyon szép. Tetszettek nekik az éjszakai gépek világító gyertyái is. Egy ismerősöm a budai hegyekről látott egy éjszakai légitámadást. Úgy beszélt róla, hogy nem tudta eltitkolni gyönyörködését. Félelmetes volt, szörnyű volt-mondta, de tárgyilagosan, mintegy kényszerűségből használt szavakkal. Hanem amikor azt mondta, hogy felejthetetlen látvány volt, akkor felragyogott a szeme. (...) A pincében aludtam. Jól aludtam. Egyedül az ágyunkban, feleségem a házmesterek földszinti lakásában feküdt le. Náthás, kis láza lehet. A házmesterek most már félnek a repülőktől, ők is leköltöztek a pincébe, s megengedték a feleségemnek, hogy az ágyukban alhasson. A tegnapi este unalmas volt. Már egy hete lakom a pincében, rossz a világítás, mert a villany nem működik, hideg van, nem tudok semmivel foglalkozni, olvasni sem tudok, társasjátékhoz, kártyához és sakkhoz nincs társam. Tegnap este sikerült mégis dominóhoz játszótársat találnom. Úgy játszottunk a homályos óvóhelyen, hogy az én köveimet egy gyertyamécses világította meg, a társamét meg egy viharlámpás. A házmesteréknek van hat viharlámpásuk. Mert adott a lámpákhoz öt liter petróleumot. Tíz órakor feküdtem le, hamar elaludtam, jól aludtam. Az, hogy a feleségem nem jött le a pincébe, kissé nyugtalanított. De hát hiába erőltettem, makacs maradt, azzal érvelt, hogy a pincében neki rosszabb, mint fenn.