A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

BETEMETVE - GOSZTONYI PÉTER A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza

tott pártházbeii védők számára. Nekik lehetettérdekük, hogy minél zavarosabb legyen a helyzet Magyarországon, és ez okot szolgáltasson Moszkva katonai fellépésére a Nagy Imre-kormány ellen. Mikojan mindenesetre október 30-án úgy 13 óra tájt kiküldte a Köztársaság térre magyarul jól beszélő baskír származású tolmácsát, hogy nézzen ott körül, mi is történik a valóságban a pártháznál. Ezzel a tolmáccsal, 1993 márciusban a Magyar Köztársaság moszkvai követségén dr. Györkéi Jenő hadtörténésszel egyetemben találkozhattam. Györkéivel 1956os élményeiről kérdeztük ki. Szóba hoztam a Köztársaság teret is. A világ legtermészetesebb hangján közölte velünk, hogy „ott volt", „látta az ostrom utolsó szakaszát", sőt a lincseléseket is. Nyikolaj Tyerentyevics Dzujuba úrtól azt is megtudtuk, hogy magyar belügyesek több gépkocsival kísérték őt a térre. Lám, erre volt a belügynek még „apparátusa"! A Dzujubával készített beszélgetésről még aznap este dr. Györkéi segítségével egy emlékjegyzőkönyvet vettünk fel. A szovjetek szerepe - szerintem - az ostrom utolsó szakaszának történetében még (szintén) tisztázatlan. Az ostromlottak végzete akkor kezdett drámába torkollni, amikor délelőtt 11 óra tájt az ostromlók, akik eddig szervezetlenül és frontálisan támadták a pártház épületét, egy magyar páncélosra tettek szert. Ez a T-34-es típusú harckocsi repeszgránáttal kezdte el lőni a pártház, illetve a DISZ-székház homlokzati részét. Tompa írja, hogy a páncélos lövései a védők között 44. Tompa, i.m., 55. oldal több halálos áldozatot szedtek. Eddig „játszva" verték vissza az államvédelmi őrök és a felfegyverzett pártfunkcionáriusok a támadók rohamait, akik elhagyva a Köztársaság tér gyér bokrait, egy körülbelül 35-50 méteres kockakövekkel kirakott, fedezék nélküli terepen kellett hogy eljussanak a pártházhoz. Az emberek úgy hullottak, mint a legyek - így számolt be a harcokról egy külföldi tudósító. A vastag falak mögött magukat biztonságban tudó államvédelmi katonák szinte „nyúlvadászatot" tartottak a felkelők között. Nem kímélték a sebesülteket sem. Sőt, ha hordágyas, vöröskeresztes karszalagú, fehér köpenyű szanitécek próbálták a tér kövezetén fájdalmukban fetrengő sebesülteket a tűzvonalból kihozni, egyes, célzott lövésekkel végeztek a mentősökkel is. Ha a pártház védői és maga Tompa később tagadták is, de Hollós Ervin idézett könyvében megírja: az államvédelmi őrök egyikénél-másikánál távcsöves puska volt. A karhatalomnál ez azt jelentette, hogy ilyen fegyverekkel „emelték" ki, tették „ártalmatlanná" az ellenük „lázadók" vezetőit. A „mentősök" elleni ávéhás magatartás - az emberiesség lábbal való tiprása - az ostromlókban tovább gerjesztette a haragot a pártház védőivel szemben. Erre számos tanúvallomás van birtokomban. A harc most már az ávéhások megsemmisítésére irányult. A sok segítséget kérő rimánkodás végül a XIII. kerületi pártbizottság titkáránál, Biszku Bélánál meghallgatásra talált. Utasítására a Mátyás-laktanyából (Róbert Károly körútról) 12.30 perckor Galó István őr45. Hollós-Lajtai,i.m.,314. oldal