A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
BETEMETVE - GOSZTONYI PÉTER A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza
az általános tűzszünetet, és ugyanaznap délután, 17 óra körül jelentette be a Kossuth Rádión a forradalom célkitűzéseinek felvételét kormányprogramjába, vagyis, elismerte, hogy a nép, a nemzet kívánságát magáévá teszi. Minderről a Tóth csoportnak tudnia kellett volna, hiszen a rádiót a Köztársaság téri pártházban hallgatták éjjel-nappal, és katonai vonalon is kapcsolatban kellett volna lenniük egyrészt a HM Politikai Főcsoportfőnökségével, másrészt az Apró Antal vezette Katonai Bizottság nem tudni hol „állomásozó" törzsével. Tóth Lajos 1991-es interjújában többször is elszólja magát, például mikor kijelenti: „Nem volt sok időnk meditálásra. Az események új megítélése 28-án este, de inkább 29-én lett ismertté, ezután maguk a karhatalmisták is feltették a kérdést, hogyan értelmezzék a dolgot, most akkor ők ellenforradalmárok? Mező Imre akkor felajánlotta, hogy mindenki menjen vissza szolgálati helyére, mi pedig - a katonatiszti csoport költözzünk valami más épületbe, mert félő, hogy a pártházat megfogják támadnia [Kiemelés 19 tőlem. G. P. megj.] Mező, mint írtuk, katonaviselt ember volt. És Nagy Imrét - ha nem is nyíltan, annál óvatosabb volt - tisztelte. Ez az okos ember könnyen kiszámíthatta, ha az ortodox kommunista Tóth-csoport (melynek működési céljáról még szólni kívánunk), az épületben tovább buzgólkodik, és ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy az AVH-őrség saját jelenlétét a különböző előző napi akcióik során a felkelők előtt már felfedte, akkor itt bajok lehetnek. A szovjetek védelmére sem lehetett 1956. október 29-étől számítani, hiszen az 19. Tóth Lajos interjúját közli: Kurír, Bp., 1991 /11. sz, 13. oldal előző napi Nagy Imre-féle kommünikében az is benne volt, hogy a szovjet csapatok magyarországi megbízottaival való megegyezés során, a Budapesten eddig operáló szovjet csapatok (a Különleges Hadtest és később a Szovjetunióból, illetve Romániából támogatására érkezett csapatai) a következő 48 órában elhagyják a főváros területét. Ez egyébként a forradalmi nép egyik kívánsága volt. Tóth Lajosék azonban maradtak. Október 29-én is kísérleteztek a munkásmilícia szervezésével. Eszük ágában sem volt miként az egy 1993-ban összehozott kerekasztal-beszélgetés során, amely Budapesten zajlott le, és amelynek jegyzőkönyve még zárolt, elhangzott -, hogy például az október 29-én megkezdődő forradalmi Nemzetőr (amelynek zöme munkásokból állott) központtal felvegyék a kapcsolatot. Jóllehet Tóth ezredes mind Kopácsi Sándor rendőrezredes budapesti főkapitányt, mind Király Béla vezérőrnagyot a „régebbi időkből" jól ismerte. (Király lett a későbbiekben a Nemzetőrség Országos Parancsnoka, Kopácsi Sándor a helyettese.) Sőt: Tóth Lajos Maiéter Pál ezredest, a későbbi vezérőrnagyot is jól ismerte. Tegeződtek. Október 29-én Maiéter neve közszájon járt a városban. „Mindenki" tudta, hogy a fiatal páncélos ezredes katonáival együtt az Üllői úti Kilián György laktanyában székel. Tóth akarattal nem keresett kapcsolatot a győztes forradalom katonai vezetőihez. Ha erről nem szívesen is beszél, mi tudjuk, ő továbbra is a Gerő - Hazai vonalon állt. Utasításait az akkor már agóniában leledző