A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
BETEMETVE - PÓCZY KLÁRA Híradások a „földalatti városról"
cók, szigorú szétválasztásukat már nem ítélték fontosnak. Ennek a korszaknak az eseményeiről, a városi lakosság életmódjáról változatlanul pontos tájékoztatást nyújtanak a régészeti ásatások eredményei, a leletek és feliratok, bár utóbbiak száma a IV. század folyamán rohamosan csökkent. E beszámolóval azonban nem egy pontos történelmi keresztmetszetet akartunk adni Aquincumról; a fenti példákkal pusztán azt kívántuk megmutatni, hogyan vall önmagáról a közel kétezeréves földalatti város" épületmaradványai és tárgyi emlékei segítségével. 100 éves az Aquincumi Múzeum A római kori leletek száma Budapesten jóformán napról-napra gyarapszik a szüntelen földmunkák nyomán; lakótelepek, utak, hídfeljárók, közműfektetések alkalmával folytatott régészeti megfigyelések az ókori forrásanyag szaporodását is jelentik. Bármilyen disszonánsán hangzik is, a nagy tömegű múzeumi anyag nemcsak örömöt jelent a régésznek, történésznek, muzeológusnak. Az anyag korszerű tárolása és karbantartása megoldhatatlan gondot okoz, a nagyközönség előtti bemutatása meg éppenséggel vágyálomnak tűnik. 1894. május 10-én nyílt meg az Aquincumi Múzeum, a főváros első saját alapítású múzeuma. Ekkor még csak a középső teremből állt, maga az épület görög-római pódiumtemplom hatását keltette az antik város feltárt romjai között. Az egyetlen kiállítótér falát Pompejiből és Herculaneumból ismert falfestmények imitációi díszítették. A vitrinekben a polgárváros romjai közül kiemelt tárgyi emlékek kaptak helyet; kerámia edények, bronz és vas eszközök, falfestmény és stukkó maradványok, kőfaragványok és kőfeliratok. 15 évnyi ásatás legszebb darabjai kerültek a nagyközönség elé saját környezetükben! Több évszázad óta folyt már ekkor az aquincumi régiségek gyűjtése, műgyűjtők és hivatásos régiségkereskedők kezén sok értékes holmi került forgalomba, sokszor sajnos külföldi tulajdonba is. A XIX. század elejétől a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi az aquincumi leleteket; a század közepére a római kori gyűjtemény számszerű többsége és minőségi értékei is Budapest területéről valók, amit Rómer Flóris mind az első kiállítási vezető előszavában, mind az első kőtári katalógusában külön hangsúlyozott. Ezek az emlékek azóta is a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthetők meg. Az aquincumi ásatások a XIX. század utolsó évtizedeiben olyan mennyiségű és minőségű emlékanyagot hoztak felszínre, ami már az új Aquincumi Múzeum kiállításán sem kaphatott helyet. A látogatók tömege, a sajtó lelkesedése a fővárost további támogatásra ösztönözte, s már két év múlva, az ezredéves ünnepségre elkészült a két további terem és két összekötő folyosó. (Kuzsinszky 1897. és 1933.) Az Aquincumi Múzeum azóta sem bővült, bár az eltelt száz év alatt Kelet- és Középeurópa legnagyobb ókori gyűjteményévé terebélyesedett. A centenáriumát a múzeum tehát még szerény lehetőségei között, a régi épületben ünnepli. Remélve, hogy megismétlődik a „csoda", s a honfoglalás ezerszázadik évfordulójára, 1996-ra a kiállítási terület bővülhet, s talán alkalom nyílhat arra, hogy a hazai közönség is láthassa az új