A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

PERIFÉRIÁN - DIÓSI ÁGNES Hol lesz majd lakóhelyük?

ikus, rég felbomlott közösség értékei éltek: használhatatlanok abban a kö­zegben, amelyben élniük adatott. Egyetlen megélhetési forrásuk az utcai virágárusítás maradt. Mónika se­gített az anyjának, vállvetve próbálták felszínen tartani a családot, de a díjbeszedő elől menekülniük kellett, elköltöztek a kerületből. Patináns ház a Hősök tere közelében. Két kapuja van. Az egyiken belép­ve lépcső vezet föl az emeleti lakásokhoz. A másikon meg néhány lépcső­fok lefelé az alagsorba. Itt is van néhány lakás, parányi ablakaikból kilátás­sal a járókelők lábaira. Valamikor nyilván itt lakott a felsőbb emeleteken lakókat kiszolgáló személyzet. Aztán benépesült peremre szorult, bizony­talan egzisztenciákkal. Itt lakik Feri is. Intézetekben nőtt fel, és korán tudomásul vette - sze­rencsére, istenáldotta humorral -, hogy hol a helye a világban. Megtanulta semmibe se venni azokat, akik őt lenézik és akik neki a törvényeket szab­ják. Nem volt szüksége nagy éleslátásra ahhoz, hogy átlásson rajtuk. Szem­léletesen oktatták. Nagykorúságára kapott annyi pénzt, amiből a legszük­ségesebb ruhadarabokat megvásárolhatta, és visszatérhetett ősei örökébe, a testvérével közösen birtokolt üzlethelyiségbe. Amikor bátyja épp egy­egy élettársnál vagy börtönben tartózkodott, ő volt a korlátlan tulajdonos; ide jártak hozzá a haverok és a rendőrök. Aztán a bátyja igénylést adott be minőségi cserére, kapott is egy másfélszobás lakást. Hogy az öccsét ne kelljen magával vinnie, adott párezer forintot egy öregembernek, aki a szó­ban forgó alagsor egyik lakásába családtagnak bejelentette. Ferinek így komoly esélye lett egy önálló lakásra, ha az öreg feldobja a bakancsot. Jó­néhány éve ennek, de megvannak békében. Feri kifesti, rendben tartja a lakást, hazacipeli az öreget, ha részegen hempereg valahol. Az öreg meg­osztja vele a nyugdíját, ha nincs keresete. Szakmát nem tanult Feri, de számos munkahelyén sokféle szakmában szerzett jártasságot. Ügyesen dolgozik, de hosszú időt sehol se tölt. Valami közbejön mindig. Időnként befészkeli magát egy-egy asszonyhoz, de ezek a kapcsolatai se tartósak. Még a pártállam idején történt, hogy szórakozni ment egy lánnyal. Ahogy kijöttek a diszkóból, rendőrautó közeledett feléjük. A lány elszaladt, őt igazoltatták a rendőrök. Szokás szerint nem volt nála a személyi igazol­ványa. Őt arra tanította az élet, hogy a személyi igazolvány csak bajt okoz, ha van, ha nincs, szóval teljesen mindegy. Akit folyton igazoltatnak, úgyse tudja igazolni magát. A két rendőr agyba-főbe verte gumibottal; mikor már a földön feküdt, összerugdalták, elvesztette az eszméletét, másnap reggel a Szobi utcai kórházban ébredt fel, elöl két foga hiányzott. Még az alvadt vért se mosták le róla, úgy engedték el. Megkeresésre a kórház nem volt

Next

/
Thumbnails
Contents