A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

PERIFÉRIÁN - DIÓSI ÁGNES Hol lesz majd lakóhelyük?

Ettől még a lakásosztály nem ismerte el törvényesnek az ottlétüket, közölte is, hogy akkor majd megkapja más a lakást, de ők nem. Közben a hetedikes kislány, a hatodikos és ötödikes fiúk egyre többet mulasztottak az iskolából. Aztán a kislány sárgára festette a haját, kirúzsozta a száját, és a lakást stricibanda lepte el. Mocsok, bűz, tört üveg és bútor maradt utánuk. Meg egy összetört gyereklány. Joli élettársat hozott a lakásba, legyen, aki megvédi a rokonaitól. O is kirúzsozta fogatlan száját, melíroztatta a haját. A fiúk csavarogtak, csíptekloptak, már a rendőrség is kereste őket. Joli tett még egy kísérletet a család megmentésére. Gondolta, elmegy vidéki rokonokhoz, ott eláll dolgozni, összespórol egy kis házra valót, elviszi innen a gyerekeit. De a rokonok megverték, szidalmazták, őt okolták a család pusztulásáért. A tizenöt éves lány terhes lett, összeállt a fiújával. A két fiú javítóba került, a kislány intézetbe. Joli eltűnt a város forgatagában. Éva egyáltalán nem járt iskolába a Borsod megyei faluban, amit 1970ben elöntött az árvíz. Fölkerültek akkor sokan, akiknek a viskója összedőlt, a főváros huszadik kerületébe. Éva itt ment férjhez, itt születtek a gyerekei. Közben dolgozott gyárban, presszóban, IKV-nál - ahol leginkább elviselhető munka akadt. Mellette még virágot vagy paprikát árult utcákon, aluljárókban; szokásos mellékfoglalkozás lett ez az egész rokonságban, az egykori kereskedőhagyományok aktuális változataként. A gyerekek kicsi koruktól kezdve segítettek ebben a munkában; az ő feladatuk volt, hogy figyeljék, nem jönnek-e a rendőrök. Mert akkor pakolni, futni kellett, vagy némi kenőpénzzel megváltani a följelentést. A keresetre meg nagy szükség volt, mert Éva férjét korán leszázalékolták, a rokkantnyugdíj kocsmázásra kellett. Éva többször otthagyta, még hivatalosan is elvált tőle, aztán mégis mindig újra összekerültek. Amint a legidősebb gyerek, Tibi iskolába került, azonnal kiviláglott, hogy a család és az iskola között kibékíthetetlen ellentét feszül. Éva mindig illemtudóan viselkedett, a pedagógusok se bántották a gyereket, nem gyűlöletről, haragról volt szó, csak valami kölcsönös meg nem felelésről. Egyszerűen nem értették egymást, nem egy nyelven beszéltek, tehetetlenül álltak egymással szemben. Az analfabéta anya nem tudott mit kezdeni az iskolai követelményekkel. A pedagógusok meg áttelepítették Tibit a kisegítőbe; ez volt minden, amit tenni tudtak érte. S amikor ide se járt rendesen, elvitették intézetbe. Jót akartak, biztosan; gondolták, ott majd rászorítják a tanulásra, csak hát az anya meg a gyerek ezt nem így fogták fel. Ok ragaszkodtak egymáshoz, és úgy érezték, erőszakot követtek el ellenük. A gyerek megszökött, és Éva elrejtette, amikor vissza akarták vin-