A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája
találkozott vele, a munka beindulásakor és amikor Oroszék abbahagyták a nyomtatast. Fölmerülhet a kérdés: vajon tudták-e, ismerték-e ezeket a szálakat a hatóságok? S ha igen, vajon miért nem avatkoztak közbe, illetve miért nem törtek a szerkesztőkre lapzártakor, és miért nem vitték el a megjelenés előtt álló kéziratokat? Minden bizonnyal a hatóságok, ha lett volna elegendő politikai elszánás, fölszámolhatták volna a szamizdatot. Ennek azonban fölmérhetetlen kockázatai lettek volna, különösen Magyarország kedvező nyugati megítélése szempontjából. A hatóságok „megtorlási kedvének" elsőszámú szabályozója a megtorlás alá vonható tevékenység nyilvánosság-foka volt. Pontosan fogalmaz Nagy Bálint: „...soha nem vitték el a megjelenés előtt álló kéziratokat és a nyolc szerkesztőt 85 együtt. Szerintem enynyi védelmet jelentett a nyilvánosság, ezt a nagy balhét nem vállalhatták. Lefogtak papír- és kész újságszállítmányokat, azokat a terjesztőket kapták el, akik névtelenek voltak, akiket nem ismert a nyilvános- „86 sag. A Beszélő első számának anyaga 1981 októberében készült el, a kész folyóirat pedig a Jaruzelski-puccs időszakában jelent meg. Az első kérdés, hogy vajon milyen programmal állt elő a Beszélő; egyáltalán: volt-e programja? Láthattuk, hogy az időben majdnem ugyanakkor megjelenő 84. „Senki sem akar", Mozgó Világ id. kerékasztal. 85. Az öt - néven nevezetten kívül - Szilágyi Sándorról, Solt Ottíltáról és Iványi Gáborról van szó. 86. „Senki sem akar-", Mozgó Világ, 1992 - 78. o. A lefogott „névKisúgó markáns politikai program megfogalmazását szorgalmazta, és meg is próbálkozott egy lehetséges program körvonalainak kijelölésével. A Beszélő beköszöntő cikkében nincs nyoma ilyen határozott programalkotó törekvésnek: a Lapunk elé című cikk szerint Magyarországon elsősorban a kusza információkat kell rendbe szedni és a tényeket kell hozzáférhetővé tenni az emberek számára, mégpedig azért, mert „Szeretnénk, ha ezek a tapasztalatok nem vesznének el, s többet tudnának egymásról azok az emberek, akik ilyen történetek szereplői voltak vagy lehetnek." Rendkívül érdekes, hogy csak a társadalomban élő különböző csoportok és személyek szabályszegő lépéseinek föltárása után (annak mintegy kiegészítőjeként) kerülhet sor az „ellenzéki fellépésekről" történő beszámolókra, de nem azzal a céllal, hogy „valamiféle Ellenzéki Híradót csináljunk. Abban szeretnénk lehetőségeinkhez mérten segíteni, hogy önmagáról tudjon igazabb képet az a halkan morajló embertömeg, amely fölött két törpe kisebbség, az ellenzék és az ország veze* 87 tése perel egymással. " Ezekben a sorokban nem pusztán a direkt-követhető politikai program hiánya vagy a programalkotás elhárítása tűnik föl, hanem az is, hogy a szerző mennyire nem akar a társadalomnak, a társadalom helyett programot adni. Az emberi jogi ellenzékiség korai periódusában (1976-79), de az 1979-et követő időszakban sem volt szó a társadalom lehetséges jövőbeli státusáról. telén" terjesztőket ért atrocitásokról nincsenek összesített adataink. 87. Lapunk elé. Beszélő 1. szám. In. Összkiadás, I. kötet, 11-12. o. A cikket Kis János írta.
