A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája
meg nem jelennek és meg nem nyilvánulnak a különféle társadalmi csoportok. Amíg erre nem kerül sor, minden értelmiségi szándék avantgardizmusba torkollik. Nem várni kell ezekre, hanem kimondani, amit látunk és gondolunk. „De - összegzi véleményét Vajda - politikai alternatívát nem kínálhatunk fel." A politikai alternatívának ugyanis csak szilárd tömegbázisra épülve van értelme. Ha hiányzik a tömegbázis, merő avantgardizmus politikai alternatívával próbálkozni. A fennálló helyzetben az értelmiség mégis megpróbálkozhat, meg kell próbálkoznia a „sötétbe ugrással". A sötétbe ugrás ma lehet alternatíva, mert „A hatvanas évek elején megkötött kompromisszum keretei kimerültek." De a társadalom többsége számára még fennáll a kompromisszum, s „amíg az fennáll, sem felülről, sem alulról jövő kezdeményezések nem változtathatnak lényegesen a helyzeten." 50 A magyar helyzet jellemzője tehát - ellentétben a lengyellel -, hogy az értelmiség (és csakis az értelmiség) rúghatja föl a kompromisszumot, senki más. Ezért nem dolgozhat ki a magyar disszidens értelmiség programokat. A szamizdat nem tehet többet, mint hogy fölmutatja: mi van. Radnóti Sándor cikkében három tézist fogalmaz meg: 1. Jó dolog, ha szamizdat az ellenzéki politikai kultúra szerve, de nem jó, ha „egy szentséggé emelt politikai ellenzéké"; 2. A szamizdat nem helyettesítheti (legfeljebb kiegészítheti) a civil kurá48. Mi az ördögöt fogunk csinálni? Id. mű, 139. o. 49. Vajda Mihály: Az értelmiség védelmében, Magyar Füzetek, 2. 143.0. 50. Uo. 145.0. zsi cselekvésformáit; 3. Nem szabad összekeverni a szamizdatnak az értelmiségi szubkultúrában és az egyetemes magyar kultúrában betöltött szerepét. 51 A magyar szamizdat - állítja Radnóti azért nem vállalhat direkt politikai funkciókat, mert nem politikai harcok, összecsapások eredményeként született meg: „Ahol nincs különböző érdekeknek, szükségleteknek direkt politikai kifejeződése, ott nem alkotható realista politikai program, nem gondolható végig politikai alternatíva, nem képződhet politikai ellenzék. 52 A kérdés azonban az, hogy ilyenné akarta-e tenni a szamizdatot Kenedi. A fentiekből következően nem. Kenedi nem kér többet az értelmiségtől, mint hogy mozduljon ki „az öröklött értelmiségi szemlélet szorításából". Talán nem túlzás azt állítani, hogy erre a kimozdulásra való fölhívás, illetve a konszolidációs értelmiségi minta és a diszszidens minta szembeállítása volt az, ami a vitapartnerek ellenvéleményeit motiválta. Radnóti egyébként igen plasztikus példán szemlélteti a politikai alternatíva és a politikai kultúra különbségét. Fölidézi Kenedinek azt a megállapítását, hogy a magyar értelmiség Bibó Istvánnak 1957-ben írott Emlékiratát (mint a tényleges politikai kompromisszumra tett egyetlen javaslatot) nem hallotta meg, nem vette figyelembe. Radnóti elismeri, hogy az Emlékirat keletkezésekor bátor politikai tett volt, de pillanatok alatt vált halvány alternatívából a politikai kultúra emlékművévé. „A Bibó51. Uo. 149.0. 52. Radnóti Sándor: A szamizdat jó dolog, de - In: Mi, keleteurópaiak, Magyar Füzetek, 3. szám, 136. o.
