A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája
kultúra legyen-e a szamizdat tevékenysége? A vitatkozó felek álláspontjának ismertetésekor induljunk ki Kenedinek abból a megállapításából, amely szerint „A politikai kultúra majdani megvalósulásának viszont ma is nélkülözhetetlen feltétele az, hogy ha már van szamizdat, akkor a léte által is felkeltett viták különféle cselekvési elképzelések és programok felé konvergáljanak." Kenedi utólagos véleménye szerint álláspontját mind Vajda, mind Radnóti félreértette, mert mindketten „úgy hitték, attól, hogy a jövendő politikai kultúráját programok kidolgozásától várom, a programokat meg a valóság föltárásától, én (mármint Kenedi-Cs.E.) vagyok az új bolsevik párt, azaz a trójai Bence-Kis előretolt falova." 44 Ez a vélekedés - mármint Vajdáék - két szempontból is vitatható. Egyrésztazért, s erre már utaltam, mert Kenedi, és a Bence-Kis-szerzőpáros álláspontja nem esett teljesen egybe: Kenedi, noha a programok kidolgozását fontosnak tartotta, mégsem osztotta ekkor egy politikai ellenzékké való átalakulás koncepcióját. Másrészt Kenedi különféle cselekvési elképzelésekről és programokról beszélt, s a bolsevizmus kevéssé egyeztethető össze a többféleség elfogadásával. Kenedi írásából egyértelmű, hogy ő a politikai kultúra újramegtalálását nem egy mindentudó avantgardista értelmiség programalkotó hevületétől várja, nem a közös cselekvéstől, hanem a közös helyzetfelismerési igénytől. Itt azonban fontos distinkció következik: a helyzetfelismerés után „remélhetőleg" szét is válik 45. Uo. 131.0. 46. Uo. 122.0. az értelmiség önálló politikai utakat bejáró áramlatokra, s ezt a szétválást „sokféle, realisztikus ellenzéki program egymással szemben álló elvei idézik elő, s nem az izolációs térben egymásra fenekedő indulatok." 47 Ez utóbbi megjegyzések minden bizonnyal a fiatalabb lukácsisták élettörténetére utalnak (talán a 7l-es szakításra), arra, hogy csakis a világos politikai artikulálódás mentheti meg az értelmiséget attól, hogy újabb éveket, évtizedeket elvesztegessen. Vajon miért minősítették Kenedit vitapartnerei avantgardistának (Vajda); rétegérdekek képviselőjének (Kende); illetve romantikusnak (Perneczky)? Nézzük röviden Vajda Mihály, majd Radnóti Sándor gondolatmenetének lényegét. Vajdának az a baja Kenedi írásával, hogy önértéknek tekinti a marginalizálódást, s szerinte csak a marginális értelmiség lehet ellenzéki, az ellenzékiségnek pedig az alternatív cselekvési program adása a kritériuma. Vajda szerint viszont az igazi nyilvánosság nem a hivatalos kereteken kívül létezik, ha „a hivatalos kereteken kívül akarunk létezni, elismerjük a hivatalos kereteket. Ha ellenzékiek akarunk lenni, nagyon is függünk még a hatalomtól. Az igazságot kell akarnunk, az igazság kimondásának szabadságát. Az igazság akarását, nem pedig az ellenzékiséget tekintem mértéknek." Nincs itt mód annak részletezésére, hogy ez a megfogalmazás menynyire rokonítható a cseh mintával, a Charta elképzeléseivel, Vaclav Havel A kiszolgáltatottak hatalma című esszéjének fölfogá47. Interjú Kenedi Jánossal, I. kötet.
