A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája
taikat, törekvéseiket (lásd Kornis Mihály Naplóindító üzenetét). Ilyen értelemben a Naplót joggal hasonlíthatjuk a Túlpartról kibeszélő-kritikus gondolataihoz. Kenedi elmondása szerint azonban voltak olyanok (s mindenekelőtt Bencére és Kisre gondol), akik helytelenítették a Naplót, „mondván, hogy a sok locsogás elcsorgatja 39 az igazi politika robbanófolyadékát". Kenedi a két álláspont között állt. Fontosnak tartotta a Naplót, de az ellenzék politizálódását 1978-ban kevésbé rohamos tempóban képzelte el, mint Bence és Kis, akik ismét Kenedi szerint „be akarták hozni az elvesztegetett éveket." A Naplóban lezajlott vita két írása (Kenedié és Radnótié) aztán kikerült a Párizsi Magyar Füzetekhez (Molnár Gál Péter kulturális újságírót Kenedi cikkének kicsempészési kísérletéért elbocsátották a Népszabadságtól), és meg is jelentek a 2. és 3. számban. Mellettük Vajda Mihály, Kende Péter és Perneczky Géza szólt hozzá a témához. Kenedi „Mi az ördögöt fogunk csinálni?" című írásának és nyomában az első „ellenzékvitának" 40 két középponti kérdése volt. Az egyik az '56-os értelmiség Kádár-rendszerbeli szerepének megítélése; a másik a szamizdat feladataival összefüggésben a politikai alternatíva vagy politikai kultúra kifejlesztésének, kidolgozásának kérdése. Nézzük őket kicsit részletesebben. Az 56-os generáció és a Lukács-óvoda, majd a disszidens fiatalabb nemzedék viszonya a 60-as évek végétől nem volt felhőtlen. Ennek a viszonynak a hátterében egy teoretikusan és emberileg is feldolgozatlan konfliktus állott: az 56-os értelmiség doktrinernek, „javított sztálinistának" tekintette a marxizmus reneszánszának képviselőit, ezek pedig a rendszerbe történő beilleszkedésük miatt ellenszenvesnek az 56-osokat. 41 Ez a feszültség nem pusztán a marxisták és a nem marxista '56-os magyar értelmiség kapcsolatában, egymásról való kölcsönös negatív megítélésében volt tettenérhető, de a marxizmus különböző generációihoz tartozó reprezentánsai között is. A Lukács-iskola és a Lukács-óvoda 1971-es szétválásának hátterében nem kis szerepet játszott, hogy az idősebb lukácsisták az ifjabbak szerint, hasonlóan a beilleszkedő 56-osokhoz, maguk is megkötötték kompromisszumaikata rendszerrel, elfogadták annak felkínált szabályait. Mindenesetre tény, hogy egészen a hetvenes évek végéig (78-79-ig bizonyosan) komoly elválasztó tényező volt az értelmiség '56-os része és a fiatalabb disszidensek viszonyában a rendszerben elfoglalt hely és szerep eltérő megítélése. Bár a fiatalabbak már 1978-ban eljutottak 1956-nak forradalomként va\ó elfogadásához (Bence és Kis ismereteim szerint 1978-ban publikált először ilyen értelmű cikket), ez nem jelentette azt, hogy automatikusan megszűntek volna a két „tábor" közötti különbségek. Azt mond39. V. ö\: Interjú Kenedi Jánossal, I. kötet. 40. A második ellenzékvita 1982 és 84 között zajlott a Beszélőben. Érdekes, hogy a szembenálló álláspontok mennyire hasonlóak, holott 4-5 éves különbségről van szó. 41. Ennek a viszonynak igen szemléletes leírása bontakozik ki Krokovay Zsolt inferjúkötetéből, amelyet Kérem szépen címmel Oltványi Ambrus emlékére készített. Kézirat. 1986.
