A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája

A marxizmus jövőjet illetően tehát a válaszokból kirajzolódó egyik vonulat szerint (s ehhez sorolható még Bauer Tamás, Beke László és Kovács András is) a marxizmus módszertani-leszármazási alapon (adott egyének számára) továbbra is megőrizhető. De ez semmiképpen nem a reneszánsz marxizmus továbbélését jelenti, amelynek lényege a tan tudományos-elméleti rekonstruálásán túl a „megtisztított" tan igazságának, illetve a tan és a potenciális társadalmi címzettek kapcsolatának elfogadása. Valójában közös meggyőződés, hogy nem csupán a marxizmus létezik, de segítségével (a tannak a címzettekhez való eljuttatásával) a rendszer megváltoztatható. 1977ben ilyen illúzió már nem létezik, ugyanakkor nem lenne szerencsés, ha azt mondanánk, hogy a szövegekből egy teljes filozófiai-elméleti leszámolás képe bontakozik ki. A válaszok második vonulata a marxizmus egyértelmű elvetése, de itt is két változatot különböztethetünk meg. Mikó István azt állítja: „Kelet-Európában a marxizmus nem lehet alkalmas eszköze a társadalomkritikának, könnyen beépíthető az in25 tézményesült ideológiába." De Beke László distinkciója az, hogy ennek minden izmus áldozatává eshet. A definitivitás, az izmussá kövülés a hatalom eszköze, ami ellen csak egy folyamatos újradefiniálás védheti meg a marxizmust is. Bence György és Kis János válasza tekinthető a harmadik vonulatnak. Két okból is. Egyrészt, mert náluk vetődik föl ta25. Mikó istvón, 235. o. 26. Beke László, 8. o. 27. Bence-Kis, 59. o. Ián (Kenedi János mellett) a legélesebben a marxizmusnak a politikával való kapcsolata; másrészt ők gondolják végig a legkövetkezetesebben egy ellenzéki marxizmus lehetőségeit. A jelent és a jövőt illetően a szerzők politikai értelemben a radikális reformizmus álláspontján állnak (a minta a lengyel ellenzék volt számukra), s úgy vélekednek, hogy a radikális reformizmushoz csatlakozhatnak a marxisták is (hivatkoznak Kuron 1977. jan. 19-i Le Monde-beli interjújára), de a tapasztalatok szerint a marxizmus mint elmélet egyelőre nem sokat tud hoz27 zátenni a radikális reformizmushoz. Jobb a helyzetük a legalizmushoz és a liberalizmushoz (az előbbi a meglévő politikai struktúrát akarja törvényes alapokra helyezni, az utóbbi át akarja alakítani) húzó marxistáknak; „ők zavartalanul tovább vihetik azt a politikai és filozófiai apparátust, amelyet a marxista tradíció kelet-európai végződésénél találnak."

28 Miért? Azért, mert míg a legalisták és a liberálisok „a megvalósítandó célokból indulnak ki, és céljaikat normatív előföltevésekből dedukálják", addig a radikális reformisták „célok kitűzése és megvalósítása helyett a célmegvalósítás politikai és társadalmi feltételeire koncentrálnak."

29 Bence és Kis tehát úgy látja, hogy a radikális reformizmus új paradigmája és a marxizmus között legföljebb személyi átfedések vannak, de a marxizmusnak nincs igazi hozadéka a radikális reformizmus számára. Ok is csak leszármazási alapon tekintik magukat mar28. Uo. 60-61.0. 29. Uo. 54. o.