A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - EÖRSI ISTVÁN Fazekak (filmnovella)

mény Zsigmond is majdnem eljött, khm, khm, de aztán kimentette magát, meg aztán volt ott egy Zichy gróf is, meg Jósika Samu báró egyik unokaöccse, és sokan mások, hölgyek is persze, khm, khm. Valamelyik hölgy megkérdezte, hogy ki ismeri Táncsics Mihályt. Én persze jelentkeztem, mert hogy erre az ismeretségre én, khm, khm, mindig büszke voltam és leszek. Azt kérdi erre a hölgy, tudom-e, hogy miként kapott Táncsics amnesztiát. Mondom neki, azt még maga Táncsics se tudja. „De én tudom" mondja a hölgy, „jól értesült embertől hallottam, khm, khm, hogy Táncsics egy magas rangú főúr társaságában megjelent a császár színe előtt, és ott térdre esve könyörgött kegyelemért." Altalános volt, khm, khm, a hüledezés, csak én kacagtam, mint a bolond. Táncsics arca eltorzul, nem tudni, hogy a kötözés fájdalmától-e. - Aztán megcáfolta ezt a rémtörténetet? - Akartam - mondja kezét dörzsölve Emich -, már szóra nyílott a szám, de aztán arra gondoltam, hogy nem is baj, ha szárnyrakap ez a, khm, khm, legenda. Elvégre a lelkiismerete tiszta marad nem? Másrészt viszont most, amikor lapalapítási kérelme megint a policájdirekció előtt van, hasznos lehet, ha nincs olyan megátalkodott rebellis híre. A policájdirekció persze szintén tudja, hogy ez csak legenda, de a policistákat nem a tettek érdeklik elsősorban, hanem az, khm, khm, hogy ki mennyire szalonképes. Egy császár elé leboruló Táncsics előbb nyomathat lapot, khm, khm, Emich Gusztáv betűivel - Emich kurta nevetést hallat -, mint egy veremből kibújt üldözött. Ezért aztán csak kacagtam, elképzeltem, hogy Ön orral túrja a földet a császár előtt, ennél jobb tréfát nem hallottam, amióta kétágú vagyok. Magam előtt láttam, khm, khm, amint átkarolja a császár lábát... Ebben a pillanatban Táncsics bal kezével váratlanul tiszta erőből ráüt borzalmas sebére és ájultan nyúlik el a padlón. Rendőrségi őrszoba. Asztal mögött nyúzottképű rendőrtisztviselő ül, vele szemben áll Táncsics és Teréz. - Én már nagyon unom ezt. Ezt már nagyon. Kérem, könyörüljenek rajtam - mondja a Nyúzottképű. - Miről van szó? - kérdi Táncsics. - A maguk számára, kérem szépen, külön tisztviselőt kellene felfogadni. Nekem egy életem van, ez nem fér bele. - Micsoda? - kérdi Táncsics. - Hát kérem, csak a feljelentések felemésztik egész időmet. Egy szekrényhez megy, óriási iratpaksamétákat rak ki az asztalra.—Tessék. Ez itt. Meg ez. És még ez is. Ez mind magukról szól. Én ezt már nagyon unom, kérem.