A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - EÖRSI ISTVÁN Fazekak (filmnovella)

Eljön az ideje. Mindenki emlékeket melenget majd, én mondom magának. Mihálynak pedig van mire emlékeznie, nem igaz? Fura világ jön. Táncsics nesztelenül kimászott már a föld alól, ott áll Emich mögött. Teréz pukkadozik a visszafojtott nevetéstől. - Miféle fura világ? - Emlékezős világ. Kedélyes világ. Mindenki kossuthista lesz, vagyis felrakja Kossuth képét a falra, khm, khm, mihelyt veszély nélkül teheti, így hát Kossuth is lógni fog, mégpedig az uralkodóval átellenben. Mert őt is szeretni fogjuk, hiszen amnesztiát adott azoknak, akiket nem ölt meg. Hát az ilyen világban uszítással nem jutunk messzire. Ekkor szólal meg Táncsics: - Hol az az amnesztia? Emich Gusztáv hátrakapja a fejét, megpillantja Táncsicsot, és teljes testében remegni kezd. Feláll, szívéhez kap, visszarogy a székre. Táncsics felveszi az asztalról a közlönyt, átfutja, a fejét csóválja. - Maga itt bujkált? A saját házában? -Hát. - Nyolc évig? -Hát. - A házkutatások ellenére? A spionok ellenére? Ezt nem fogják magának soha megbocsátani. - Muszáj nekik, ha egyszer amnesztia van. Emich a fejét csóválja. Teréz még két poharat hoz be, tölt a borból, mindnyájan isznak. - A szabadulására - mondja Emich. - A vértanúkra - feleli Táncsics. - Adja ide nekem, khm, khm, a munkáit. Megnézem, mit adhatunk ki elsőnek. - Kend ne csináljon belőlem nagy írót, mert én nem adom bérbe a tollamat. Én nem írok mást, mint amit írnom kölleük. - Mutassa a termést. Táncsics a fejét rázza. - Még nem jött el az ideje. - Maga már, khm, khm, előbujt a föld alól, de az írásai még ott bujkálnak? - Ok még nem kaptak amnesztiát. Kutyaugatás hallatszik. Belép egy szomszédnő, a két gyerekkel. Meglátja Táncsicsot, majd a kisebbik lányra bámul, aztán újra Táncsicsra, és sikongatva kirohan. Táncsics szegényes, majdnem koldusi ruhában áll a belvárosi utcán, és a jólöltözött, vidám forgatagot bámulja. A kavargó nép tudomást sem vesz