Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

EGYÜTTÉLŐK - HEISZLER VILMOS Soknyelvű ország multikulturális központja

Jan Kollár Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok „Magyarország legnagyobb... városában írja meg a szláv kölcsönösség és együttműködés költői és tudományos programját. " manifesztálódó összetartozása mellett, s valószínűleg Kollárnak szól a befejező sor: „Régi nemzetségem orcám nem pirítja, csak az önnön nemét utáló bántja, szomofc »20 ntja szivemet. Kollár lelkészi munkája és konfliktusai mellett is folytatta tudományos munkásságát: tót népdalgyűjteményt adott ki. Újabb ellentmondás: a munkásságában mindvégig a cseh-szlovák egység gondolatát hirdető, a cseh irodalmi nyelv szlovák elfogadásáért küzdő Kollár (a szlovák evangélikusok egyházukban az úgynevezett bibliai cseh nyelvet, az 1564-es bibliafordítás nyelvét használták) ezzel a szlovák népnyelv ápolását is elősegítette. A cseh és a szlovák nemzet egységét azonban élete végéig vallotta, s így a csehszlovakizmus egyik megalapítójának is tarthatjuk a pesti evangélikus lelkészt. 1842-ben külön szlovák egyházközséget alapított, s 1845-ben megkezdték a Kerepesi (ma Rákóczi) út józsefvárosi oldalán a szlovák evangélikus templom építését, mely húsz év múlva készült el. Kollár ezt nem érte meg: már 1848ban karhatalommal kellett megvédeni a sovén magyaroktól, s 1849 tavaszán Windischgrätz csapataival hagyta el azt a várost, ahol harminc évet töltött állandó konfliktusok közepette, alkotó-szervező munkával. A nyugalmas bécsi régészprofesszorkodást csak három évig bírta: 1852-ben meghalt. Kollár alakja az első szlovák színjátszó társaság pesti fellépésével kapcsolatban is feltűnt. 1838 karácsonyán a cseh Matëj Mikáicek szervezésében Ján Nepomuk Stepánek: „Stekavec" (Ugató) című darabját, majd Apollinaris v. Maltitz német szerző „Zolky, az öregdiák" című lengyelbarát