Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

PROVOKÁTOROK - BENCSIK ZSUZSA Egy koncepciós per előkészítése

PROVOKÁTOROK Egy koncepciós per előkészítése A provokáció „kultúrájának" honosítása BENCSIK ZSUZSANNA U zoni Pünkösti László vezérkari száza­dos Aradon született 1912. január 4-én. Egykori tanára, későbbi vádlott-társa, Raf­fay Elemér jellemzése szerint érzékeny idegrendszerű, romantikus fantaszta, zse­niális nyelvtehetséggel rendelkező, vala­milyen küldetéstudattól túlfűtött, egzal­tált fiatalember volt. A háború vége előtt nem sokkal, 1945 januárjában Mosonszentjánoson Pünkösti elrendelte munkaszolgálatosok motozását. Két fiatal zsidó - vagy még inkább a kettő közül az egyik -, hogy mentse előző napi fizetését, maga elé dobta a pénzét. E „fel­háborító" tettért Pünkösti agyonlövette mindkettőjüket. Nem sokkal később, há­rom kenyeret kolduló román nemzetiségű munkaszolgálatost szökevénynek minősí­tett és őket is kivégeztette. Pünkösti saját mentségére a per során csak annyit tudott felhozni, hogy az akkori korszellem hatása alatt állt, s a felsőbb parancsok értelmében kötelessége volt így cselekedni. Â Budapesti Népbíróság 1947. március 31-én, 1322/47. számú ítéletével kötél általi halálra ítélte. A Népbíróságok Orszá­gos Tanácsa 1947. október 7-én 2167/1947. számon helybenhagyta az elsőfokú ítéle­2 s\ tet. A köztársasági elnök 1948. április 3-án hozzájárult ahhoz, hogy „a törvényes igaz­ságszolgáltatás rendes menete bekövet­kezzék". Az ítéletvégrehajtásról készült jegyzőkönyv 1948. április 21-én kelt. 4 Valójában azonban nem volt ennyire egyszerű és rövid az a három esztendő Pün­kösti László életében, amely a háború be­fejezése és a hóhér kötele között eltelt. Bu­dapesten a Magyar Honvédelmi Miniszté­rium Katonapolitikai Osztály Elhárító Al-

Next

/
Thumbnails
Contents