Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

MEGSZÁLLÓK - RAINER M. JÁNOS Hruscsov Budapesten, 1958 április

kai pályafutását meghatározta az a törekvése, hogy ezt elkerülje. Hogy saját hatalmát féltette, aminek egy ilyen szituáció feltétlenül véget vetett volna (Rákosi, Gerő, Nagy Imre példái alapján), vagy az országot érő megrázkódtatásra gondolt? Talán mind a kettőre... A tárgyalások alapján jól látható, hogy a szovjet támogatást a legfontosabb tényezőnek tartotta minden politikai döntésében. De egész élete során szinte görcsösen igyekezett elkerülni még annak látszatát is, hogy belpolitikai döntései szovjet nyomás vagy utasítás eredményei. Hruscsovtól eltérően Kádár nem szerette az „igazság pillanatait", a „kibeszélés" idegen volt zárkózott alkatától. Ez még vezető társaira is vonatkozott, a KB szélesebb testületére feltétlenül. Számukra nem adhatott olyan magyarázatot, amelyet maga is lelke mélyére rejtett: ez az elrettentő erő neki magának szükséges. Egy bizonyos, hogy április eredményei sorában e legkényesebb kérdésben is sikert könyvelhetett el. „...túl zenén, túl síp-dobon, riadó kürtön át..." - utóhangok Moszkvába hazatérve Hruscsov, aki úgy látszik, nagyon belejött a gyűlésezésbe, szinte Vnukovóról hajtatott a Sportpalotába, ahol hosszabb beszédben összegezte magyarországi tapasztalatait. Hangsúllyal szólt a magyar vezetés iránti bizalmáról, elsősorban Kádárról ("korábban alig ismertem (...) most nyolc napot töltöttünk 81. Népszabadság, 1958. április 16. 82. Vö. Népszabadság 1958. április 11. és 16. együtt és én meggyőződtem, hogy olyan elvtárs, akire nyugodtan támaszkodhat a 81 magyar munkásosztály" ) és Münnichről (akit viszont jól ismert, mert „egy szakaszban szolgáltunk, sőt egy sátorban aludtunk" katonai kiképzésen), a sorrend azonban félreérthetetlen volt. Elítélte a korábbi vezetés hibáit jellegzetes hruscsovista módon ("...megtorló intézkedéseket foganatosítottak becsületes dolgozók ellen, ugyanakkor ölbe tett kézzel nézték, hogy a szocializmus ellenségei összeesküvést szőnek a nép ellen"), még Rákosit és felelősségét is megemlítette. Ebből kisebb félreértés keletkezett, az MTI tudósítója azon melegében leadott összefoglalójában idézte ezt a passzust, a Pravda közlése viszont ezt nem tartalmazta. A budapesti PB úgy oldotta meg a helyzetet, hogy öt nappal később újraközölte a beszédet. Rákosi ügyét a párt lezárta, a második verzió viszont tartalmazhatta így Losonczy nevét, s alkalmat adott egy érdekes összehasonlításra. A magyarok, jelentette ki Hruscsov, „hűséges barátaink, (...) nem engednek azoknak, akik «elfekvo arujukat» a magyar nép nyakába varrva, össze akarják ugratni a magyar népet a szovjet néppel." A jugoszlávokra való célzás néhány hét múlva, Hruscsov egy következő látogatása alkalmából Szófiában egész beszéddé dagadt, amelynek során egyebek mellett a budapesti jugoszláv követséget a „Nagy-Losonczy-féle kapituláns, áruló csoport menedékhelyének" nevezte.

84 Hiába dicsérte őket Hruscsov, kisebb jelentőségű ügyekben a magyar pártvezeté83. Népszabadság, 1958. április 16. 84. Népszabadság, 1958. június 5.