Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

MEGSZÁLLÓK - RAINER M. JÁNOS Hruscsov Budapesten, 1958 április

hidrogénbomba robbantás sem maradt titokban. Tehát a robbantások nemzetközi ellenőrzése ténylegesen már megvan."

17 A nyugati ellenjavaslatokkal (Németország kérdése, a kelet-európai csatlós országok helyzete) foglalkozni sem volt hajlandó, az egyes országok belügyének minősítve azokat. A sikeres kísérletek és a szputnyik fellövése után feltehetően Hruscsov sem hitte komolyan, hogy a nyugatiak csatlakoznak a moratórium-javaslathoz. Tisztában volt azonban a nyugati közvélemény félelmeivel és a békepropaganda jelentőségével, igyekezett tehát „megszervezni" a belső nyomásgyakorlás csoportjait. A „békeoffenzíva" keretében feltételezett csúcstalálkozó egyben újólag legitimálta volna a Szovjetunió katonai-befolyási övezetét Európában, melyet - legalábbis retorikai szinten - a magyar forradalom ügye ismételten napirendre tűzött. Ennek érdekében a szovjet vezetés kész volt bizonyos gesztusokra, mint például a szovjet hadsereg létszámának csökkentésére, sőt egyes térségekből a csapatok kivonása is felmerült. Kelet-Európában Romániát szemelte ki Hruscsov elsőnek, de, mint Budapesten kiderült, már körvonalazódtak a tervek Magyarországgal kapcsolatosan is. A magyarországi látogatás egyfelől fel kívánta mérni a magyar vezetés ezzel kapcsolatos reakcióját, másfelől demonstrálni a világ előtt, hogy a másfél évvel azelőtti intervenció után a helyzet Budapesten „normalizálódott", a magyar vezetés és a lakosság lelkében egyaránt „béke honol". 17. Népszabadság, 1958. április 5. Hruscsov beszéde az április 4-i nagygyűlésen. Budapest vendége számára a sikerek talpkövét - ahogy erre már utaltam - a belső hatalmi harcok lezárása jelentette. Hasonló jelentőséggel bírt a táboron belüli feszültségek kezelése, s ebben a tekintetben 1956-tól a legnagyobb kihívást a „revizionizmus" és a „nemzeti kommunizmus" intézte a szovjet pártfőtitkárhoz. Három legjelentősebb képviselője közül Tito jugoszláv elnök volt mindig is a legfontosabb: túl a szovjet katonai befolyás határán, nyugati gazdasági kapcsolatokkal és katonai garanciákkal rendszere élő bizonyíték maradt a „marxizmus-leninizmus", a „szocialista építés" alternatív lehetőségére. 1956 novemberének válságos napjaiban Tito és Hruscsov még a közös bizalmas cselekvésig is eljutottak a revizionizmus egy másik kiemelkedő alakja, Nagy Imre ellenében. Az ő makacssága, váratlan lépése, amellyel megtagadta a lemondást, átmeneti mélypontot idézett elő a szépen bimbózó szovjet-jugoszláv kapcsolatokban. Ezt követően felívelő és hanyatló periódusok váltották egymást Moszkva és Belgrád kapcsolataiban. 1957 végén, a moszkvai nyilatkozat alá nem írása körüli konfliktus után a szovjet vezetés még viszonylag differenciált álláspontra helyezkedett. Úgy látták - tájékoztatta Gromov budapesti nagykövet például Kádár Jánost -, hogy ez a magatartás a jugoszlávok részéről „nem kommunista álláspont", ám „a perspektívát illetően megmondták, hogy a viszony javítása irányában kell dolgozni és óvtak attól, hogy elhamarkodott következtetést vonjon le bárki és rontsák a