Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
MEGSZÁLLÓK - DOKUMENTUM Sorsforduló (szerkesztette: Karsai Elek és Somlyai Magda)
tisztviselőt bízta meg a naponként előadódó és a lakosság érdekeit érintő ügyek intézésével. A rohodi anyakönyvi ügyek intézésével pedig határozatilag Tóth István baktalórántházi okleveles jegyző lett megbízva azzal, hogy hetenként minden szombaton szálljon ki az anyakönyvi kerület székhelyközségébe és az általános közigazgatási ügyek elintézésének irányítása mellett az anyakönyvvezetői teendőket lássa el. A nyírbaktai járáshoz tartozó 17 község bejárása alkalmával a járási Vezető megszervezte és felállította az orosz főhadnagy úr által engedélyezett létszámú községi polgárőrséget, amelyek működésüket részben fegyverrel, részben pedig fegyver nélkül meg is kezdték. A polgárőrség felállításával kapcsolatban ezideig az volt tapasztalható, hogy a községi lakosság körében bizonyos megnyugvást váltott ki és hogy ezek puszta láttára az idegen és szórványosan megjelenő katonaság is rendesebben viselkedik. Nagy gondot okoz azonban a járás ellátatlan lakosságának búzával, gabonával, zsírral, sóval, cukorral, petróleummal, szappannal, lábbelivel, igavonó állatokkal és tűzifával való ellátása. Ugyanis az átvonuló katonaság a járás.községeiben talált terményneműeket lefoglalta és a katonaság részére felhasználja ma is. Úgyszintén elvitte a katonaság a község lakosainak állatállománya 3/4-ed részét és még viszi ma is, aminek következtében az idei kapásvetemények betakarítása nagymértékben gátolva van. De meg van akadályozva a jövő évi terméseredmény biztosítása is, mivel nagyon sok terület maradt részben leszántva, részben pedig leszántatlan állapotban vetés nélkül. Ezzel kapcsolatban arra kérem Főispán urat, szíveskedjék mindent elkövetni, hogy a fent felsorolt legszükségesebb élelmezési és ruházati cikkeket a lehetőséghez képest a legsürgősebben megkaphassuk és hogy a lakosság birtokában visszahagyott igen csekély állatállomány ne legyen a katonaság által igénybe véve és elszállítva. Annyival is inkább fontos ez, mert a jövő évi termés hozamát másként biztosítani nem lehet és ha ezt nem tudjuk biztosítani az által, hogy a még ittlevő igavonó állatokat az állattartó gazdáknál visszatartsuk, úgy a járás községeinek lakossága a legrémesebb veszélynek és pusztulásnak, az éhenhalásnak lesz kitéve. Fentieken kivül igen fontos közérdek fűződik ahhoz, hogy a járás lakosságának közegészségügye továbbra is biztosítva legyen. Már pedig akkor, amikor a járás területén volt 3 gyógyszertárat teljesen kifosztották a különböző katonai alakulatok és à még általuk használhatatlannak minősített gyógyszereket vagy gyógyszertartó edényeket összetörték, a lakosság gyógykezelése a lehetetlenséggel határos. Kérem azért Főispán úr, soronkívül szíves intézkedését abban az irányban is, hogy legalább a baktalórántházai gyógyszertárba egy szakképzett gyógyszerész legyen kirendelve.