Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
MEGSZÁLLÓK - DOKUMENTUM Sorsforduló (szerkesztette: Karsai Elek és Somlyai Magda)
ket, úgyhogy a tanítónőképzővel, a kereskedelmi tanfolyammal együtt intézetünk is itt kapott náluk ideiglenes hajlékot. A négy iskola igazgatói közös értekezleten már meg is állapodtak az idő beosztásban. Eszerint a gimnázium mindennap délután félkét(!) órától folytathatja a tanítást 7 teremben, míg a VIII. osztályosok tanterme Revuczky Vilmos kartársunk áldozatkészsége folytán, aki még fűtést is adott, az ő lakásán lesz. 3. ) Az értekezlet az igazgató javaslatára kimondja, hogy: a. ) A fűtés kérdését egyelőre úgy oldják meg, hogy minden tanulótól naponta egy darab tűzifa behozását kérik. Ezzel a famennyiséggel a tanári kar kifűthetőnek gondolja a termeket, tekintetbe véve, hogy azokat a délelőtti órákban a polgári leányiskola, illetve a tanítóképző-intézet fűti. Az órák a fűtési és világítási nehézségekre való tekintettel egyelőre 30 percesek, az óraközi szünetek 5 percesek lesznek. b. ) Miután tanári karunkból dr. Felsővályi János, Liszka István és Szőnyi Sándor az oroszok közeledésének hírére elmenekültek, Derne Dezső, Gasztonyi József, Gyarmati András, Korim Kálmán, Kovács Béla, Margócsy Gyula pedig katonai szolgálat miatt távol vannak, az igazgató a két nyugalmazott kartárson kívül, mint óraadókat Bencsik István és Palov József gazdas. tanint-Í, Szlovák Miklós polg. isk. tanárokat is alkalmazta. Miután a tanári létszám még ezekkel együtt is nagyon alacsony, másrészt, mivel a fűtési és világítási nehézségek miatt a tanítást 4-5 óra között úgyis be kell fejezni, az egyes tantárgyak heti óraszámát némileg redukálni kellett. így készült az új tantárgy-felosztás, melyet az igazgató bemutat, s a tanári kar tudomásul vesz. c. ) A leányok bejárását a tanári kar egyelőre, leányszobai helyiség hiányában nem tudja megoldani. Amennyiben e téren valami kedvező változás történnék, nem zárkózik el a bejárás lehetővé tételétől. 4. ) Az igazgató felhívására ezután az egyes szaktanárok előterjesztik tervezetüket a tananyag feldolgozására nézve. Miután csaknem két hónap (szept. 24- nov. 20-ig) kiesett a szorgalmi időből, és mert a legtöbb tantárgy heti óraszámát csökkenteni kellett, a tananyag erős redukcióra szorult. Arra való tekintettel viszont, hogy tanulóinknak a rendesnél jóval több az iskolán kívül töltendő ideje, több otthoni munkát lehet nekik feladni. Ezt írja elő különben a még a megszállás előtt jött főigazgatói utasítás is. Az írásbelieknél nehézséget okoz a füzetek hiánya. Ezt úgy kell megoldani, hogy papírlapokra lehet íratni a dolgozatokat. A tankönyvből megtanulandó leckék feladását az egyes tantárgyaknál tapasztalható tankönyvhiány nehezíti, mit máskép megoldani nem lehet, mint egyes tanulókat csoportonként való tanulásra szoktatni.