Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
MEGSZÁLLÓK - SPIRA GYÖRGY Haynau bemutatkozása
Ez a nap azonban legfeljebb a Kern és a Weisz családnak szerez megkönnyebbülést, máskülönben viszont a rettenet napjaként vonul be Budapest történetébe. A császáriak ugyanis ezen a napon elfognak egy honvédtisztet, aki korábban maga is a császár kabátját hordta, most ellenben polgári öltözékben bandukolt az Üllői úton; s éppen mert polgári öltözékben mutatkozott, kémnek kiáltják ki, majd egy csapat gránátos kíséretében a Nemzeti Múzeum piacára hurcolják, és a főlépcső előtt - nyilván azért itt, mivel ehhez a helyhez sok jeles forradalmi esemény emléke fűződik este hétkor, „tömérdek nép" szeme láttára agyonlövik, tetemét pedig - hogy minél többeknek szolgáljon intő példa gyanántegészen besötétedésig ott hagyják heverni a porban. Másnap délben meg ugyanitt s ugyanígy végeznek egy Szatmár megyéből származó - bányamunkásból lett - 39 esztendős honvéd-közvitézzel, aki néhány napja szakadt el Görgey seregétől, amely - hogy Szeged táján egyesüljön a honvédsereg többi hadtestével - 12-én, két hadtestet Klapka vezényletével hátrahagyva Komárom várában, megindult Vácnak, ott azonban 15-én beleütközött az Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg-tábornagy vezetésével Magyarországra tört orosz intervenciós hadakba, s mivel képtelen volt áttörni rajtuk, feladta a délkeleti irányú elvonulás tervét, és Losonc felé kanyarodott. A mi sors üldözte honvédünk tehát, mikor - így állván a dolgok - rádöbben arra, hogy az ellenség menthetetlenül elvágta csapattestétől, s ezzel számára véget ért a háború, útnak ered Pest felé, hogy onnan valahogy hazakeveredjék feleségéhez és öt gyerekéhez. Menet közben azonban - már Pest közelében - balszerencséjére szembetalálkozik egy ellenkező irányba szekerező szerezsánnal, s hogy szabad utat biztosítson magának, fegyverét ráfogja a horvátra. Csakhogy a fegyver véletlenül elsül s felsérti a szerezsán kezét. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy a helyszínre érkező más császári katonák őrizetbe vegyék a „merénylőt" s a hadbíróság habozás nélkül halálra ítélje és agyonlövesse, majd az ő holttestét - a pestiek okulására - délután hatig hagyja feküdni a múzeum lépcsősorának lábánál. Semmi csodálatos nincs hát abban, ha a tisztességben megőszült - de iparával már felhagyott - pesti tímármester, Joseph Kehrer az ellenforradalmi bosszúhadjárat megindulása után így sóhajt fel: - Bea tus qui la tűit in Tenebris! Haynau továbbutazása Vannak azonban, akik nem látnak enynyire sötéten s nem hiszik, hogy csupán akkor vonhatnák ki magukat a bosszúért lihegő ellenforradalmárok csapásai alól, ha már megtértek volna korábban alvilágra szállt őseikhez, sőt éppen e két emberáldozat bemutatása után lélegeznek fel igazán, megtudván, hogy a bresciai hiéna rövidesen eltávozik Budapestről. Ami igaz is. Mert Görgey üldözésének megtisztelő feladatát Haynau készségesen átengedi ugyan nagynevű fegyverbarátjának, Paszkevicsnek, de teljes tétlenségre önmagát sem kárhoztatja: július utolsó hetében csak a legszükségesebb erőket hagyva Komárom alatt, a vár körülzárolására - csapatait mind megindítja Szeged felé, majd 25-én reggel maga is táborba száll, hogy